Híreink

Új fejezet – interjú Simon Szonjával, az UNICEF Fiatal Nagykövetével

2022. március 17. 17:48

Fiatal Nagykövetünk, Szonja könyves projektjéről már többször beszámoltunk. Áprilisban közel 4000, a Betűtészta Kiadó által felajánlott könyvadományt vitt el gyermekotthonokba, ifjúságpszichiátriákra, és egyéb segítő alapítványoknak. Ezért a projektjéért 2021 nyarán a Raul Wallenberg Alapítvány civil kurázsiért járó oklevelét is elnyerte. Ezután csatlakozott projektjével a Raoul Wallenberg Emberség Háza Egyesülethez, decemberben pedig a Pagony kiadó könyveit vitte el különleges program keretében hátrányos helyzetű gyerekeknek.

Már tavasszal, a program első felvonásában is sok gyerekeket segítő szervezetnek vittetek könyvadományt. Miben fejlődött azóta a program?

Sokat gondolkodtunk az egyesülettel közösen a projekt jövőjéről. Voltak terveim, amik akkor még csak álmoknak tűntek. Viszont abban biztos voltam, hogy az új könyv élményén kívül szeretnénk valami mást is adni. Ez végül egy felolvasás formájában sikerült.

Önkénteseket is toboroztál a megvalósításhoz, mennyien jelentkeztek?

Az áprilisi osztást a barátommal ketten csináltuk, viszont amikor egyre többen kerestek meg, hogy csatlakoznának, majd a projekt miatt szükségünk lett felolvasókra, elkezdtünk céltudatosan is önkénteseket keresni. Hatalmas volt az érdeklődés, ezért végül 7-en lettünk a csapatban. Próbáltam valamilyen programot is kitalálni az érdeklődőknek, ami végül egy Újlipótvárosi séta lett, ahol különböző embermentőkről hallgathattak meg történeteket és a helyszíneket bejárva egy rendhagyó “történelemórán” vettek részt.

Milyen szervezetekhez vittetek könyveket, és hogy sikerült a felolvasás?

A sétát és az egyesületekkel való közös megbeszéléseket az első könyvosztás követte. A Burattino általános Iskola és Gyermekotthonba mentünk, ahol egy csapat gyerek egy Wallenberg életéről szóló mesét hallgathatott meg. Készültünk játékokkal is, viszont idő szűkében ezek sajnos nem fértek bele. A gyerekek ezután karácsonykor megkapták a Pagonytól kapott könyveiket is. Számos tapasztalatot szereztünk ezen a programon, amit a jövőben tudunk majd alkalmazni a későbbi projektekben, és élet más területén is.

Úgy tudom, adománygyűjtést is szerveztetek.

Igen, eközben elindult az adománygyűjtésünk is, aminek keretén belül az érdeklődők a Betűtészta Könyvesboltban olyan karácsonyfadíszeket vehettek meg, amelyeket pszichiátriai betegek készítettek könyvek lapjaiból. Ez biztosított egy kellő anyagi hátteret a projekthez. Az ezt követő héten a KézenFogva Alapítványhoz vittünk egy másik nagyobb adag könyvet. Örömmel láttuk, hogy még az előző akcióban vitt könyveiket éppen egy novellaíró pályázat nyerteseinek osztották szét, de a kisebbeknek való könyvek is szerető gazdára találtak.

Menet közben más szervezetekkel is alakult együttműködés, ez hogy történt?

Időközben kaptam egy felkérést az Életet az Évekért Alapítványtól is. Az alapítvány a XIII. kerületi Önkormányzat – Prevenciós Központ covid árváinak gyűjtött ajándékokat karácsonyra. Az átadón találkozhattam a 10 gyerek mentorával, majd egy igazán elgondolkodtató beszélgetésen vehettem részt a covid sújtotta családokról. A gyerekeknek korosztály alapján állítottunk össze csomagokat, de emellett másoktól is kaptak ajándékokat.

 

Sokan segítettek önzetlenül, kiadók, magánszemélyek, könyvekkel, munkával, felolvasással. Nagy munka lehetett…

Összességében ez az osztás is hatalmas élmény volt. A Pagonnyal való közös munkánk gördülékenyen ment. Én magam választhattam ki az adománynak szánt könyveket, ami számomra is nagy élmény volt. Itt is szeretném megköszönni mindannyiunk nevében a Pagony Kiadónak! Immár csapatban dolgozva új tapasztalatokat szereztem. A Raoul Wallenberg Emberség Háza tagjai hatalmas szeretettel fogadtak csapatukba. Itt külön szeretném megköszönni Domokos Julinak a sétával való segítséget, Majoros Annának a támogatást és a sok segítségét! Ezen kívül szeretném kiemelni Horváth-Lindberg Juditot is, aki engem megtalált és azóta is bátorít, hogy merjek nagyokat álmodni és valósítsam meg az összes tervem!

Köszönöm!

Segíts a kritikus helyzetben lévő gyerekeknek!

Havi rendszeres adományoddal életeket menthetsz.

Segítek