Segítsd a kolera elleni védekezést Szíriában!

A február 6-án Törökországot és Szíriát sújtó pusztító földrengések több mint 5.800 halálos áldozatot követeltek Szíriában, a sérültek száma pedig a 10.000-et is meghaladta. Körülbelül 90.000 szíriai lakos kényszerült elhagyni az otthonát az ország északnyugati részén, közülük sokan túlzsúfolt táborokban és befogadóközpontokban találtak menedéket. A katasztrófa miatt rengeteg ember számára elérhetetlenné váltak a higiénikus életkörülmények és a biztonságos ivóvíz, ez pedig halmozottan növeli a fenyegetést, amelyet a vízben terjedő betegségek, köztük a kolera jelent.

Az UNICEF a a helyi egészségügyi hatóságokkal együttműködve újabb kolera elleni védőoltási kampányt indított el a február 6-i földrengést követően Szíriában, a katasztrófa által leginkább sújtott északnyugati területeken.  A kampány során 1,7 millió adag koleravakcinát szeretnénk beadni a szíriai lakosság védelme érdekében. A program fókuszában az Idlibben található Sarmada, Maaret Tamsrin, Ad Dana és Atimah körzetek, és az Aleppóban található A’zaz körzet áll. Az itt élő gyerekek a legnagyobb kiszolgáltatottságban élnek, a háború és a szegénység árnyékában. Most pedig a halálos kolerajárvány fenyegeti az életüket.

Már egy védőoltás adományozásával is segítheted a túlélésüket!

SEGÍTEK

A legkisebb támogatás is sokat jelent!

Egy 1.400 egészségügyi dolgozóból és helyi önkéntesből álló csapat valósítja meg a következő kampányt, mely során egyrészt házról házra járnak, másrészt a jelenleg átmeneti táborokban, piacokon és iskolákban élő, lakóhelyüket elhagyni kényszerülőket célozzák meg az oltási akcióval.

Az alapvető higiéniai körülmények megteremtéséhez tartálykocsis szállítással ivóvizet, kézmosáshoz szappant, fertőtlenítő- és tisztálkodóeszközöket, vödröket és lavórt biztosítunk. Gondoskodunk továbbá a szennyvízelvezetésről és a latrinák működtetéséről.

SEGÍTEK

A szájon át beadható vakcina gyors és biztonságos megoldást kínál.

„A bő egy évtizede tartó polgárháborúhoz és a két végzetes földrengéshez képest a megfelelő higiénia és a tiszta víz hiánya első hallásra jelentéktelen problémának tűnhet, de jól tudjuk, hogy ha elhatalmasodnak a vízben terjedő betegségek, annak végzetes következményei lehetnek – mondta Maddalena Bertolotti, az UNICEF Közel-Kelet és Észak-Afrika regionális igazgatóhelyettese.

 

„Ez az oltási kampány létfontosságú, mivel biztosítja a szükséges védelmet a gyermekek és családjaik számára, és segít megfékezni a milliókat fenyegető betegség terjedését.”

„Az ország északnyugati részén élő 2,1 millió szíriai számára fokozott kockázatot jelentenek a vízben terjedő betegségek, és ezt a helyzetet tovább súlyosbította a végzetes földrengés, főként a zsúfolt táborokban és menedékhelyeken élők esetében” – mondta Dr. Richard Brennan, a WHO Kelet-Mediterrán Regionális Irodájának vészhelyzeti igazgatója. „Most kell cselekednünk a további megbetegedések és halálozások megelőzése érdekében.

SEGÍTEK

Az országos kolerajárvány 2022. szeptember 10-i bejelentése óta több mint 50 ezer megbetegedést jelentettek Idlib és Aleppó kormányzóságban, amelyek 18%-a belső menekülttáborokból származott. 2023 hatodik hetében, amikor a földrengés pusztított, a bejelentett esetek száma 63%-kal csökkent, ami nem a járvány terjedésének lassulását, hanem a szűrés és ellátás elmaradását jelentette. Azóta újra elindultak a szűrések, és csak a nyolcadik héten 1.784 új esetet rögzítettek. A földrengést követően továbbra is égető szükség van a járványveszélyes betegségek felügyeletének és kezelésének növelésére, különös tekintettel a tavaszi időszakra, amikor ezek a járványok jellemzően felerősödnek.

SEGÍTEK

Az UNICEF a helyszínen segít

Az UNICEF továbbra is vezető szerepet tölt be az oltóanyagok beszerzésében és biztonságos kiszállításában. Szervezetünk élen jár a szájon át beadható koleraoltási kampányban való társadalmi mozgósításban és végrehajtásban, valamint az oltással kapcsolatos országos figyelemfelhívásban és tájékoztatásban. Ennek köszönhetően rengeteg családot óvhattunk meg a kolerafertőzéstől.

Folyamatosan zajlik a kolera elleni operatív reakció, megalakult egy kolerareagálási munkacsoport, amely koordinálja az együttműködést a különböző szervezetek között, beleértve a helyi felügyeleti szerveket és laboratóriumokat, a betegek ellátását, a fertőzésmegelőzést és -ellenőrzést, az ellátási láncot, a Kockázatkommunikációs és Közösségi Szerepvállalást, valamint a szájon át beadható koleravakcinát koordináló szervezetet.

Segíts a kritikus helyzetben lévő gyerekeknek!

Havi rendszeres adományoddal életeket menthetsz.

SEGÍTEK