A gyerekek és fiatalok mentális egészségéért

Szülőtámogató csoportok – Lezárult program

UNICEF Lélekemelő Program – A gyerekek és fiatalok mentális egészségéért

Az UNICEF Lélekemelő Program része egy, az érintett szülőknek szóló lehetőség, amelyet az UNICEF Magyarország a Kapcsolódó Nevelés Egyesülettel és a Vadaskert Alapítvánnyal együttműködésben dolgozott ki és tett elérhetővé. A jelentkezők 6 alkalmas, szülőtámogató tréningen vehettek részt, csoportos formában, tapasztalt szakemberek vezetésével. A szülőtámogató csoportok célja az általános szülői kompetencia fejlesztése, a szülők támogatása ebben a kritikus időszakban, hiszen a járvány a családok nagy részét megviselte, valamint az azóta fokozódó gazdasági és társadalmi nehézségek.

Eddig megvalósult szülőtámogató csoportok helyszínei:

  • Budapest (5 csoport)
  • Érd (1 csoport)
  • Felsőörs (1 csoport)
  • Solymár (1 csoport)
  • Szeged (1 csoport)
  • Veszprém (1 csoport)

Ahogy minden program esetében, úgy a szülőtámogató csoportoknál is alapvető a tanulságok levonása. Mivel a kutatási eredmények ismeretében tudunk célzott segítséget nyújtani mind a gyerekeknek, mind a velük foglalkozó felnőtteknek, a közös munka megkezdését megelőzően és a csoportok záró alkalmán a szülőket egy specifikus, kérdőív-csomag kitöltésére kértük.

A kutatás mellett kerekasztal beszélgetést tartottunk szakmai csoportunkkal a program tapasztalatairól, mely az alábbi linken érhető el:  

Többet szeretnék tudni

az UNICEF Lélekemelő programról!

MEGNÉZEM