Rajtad áll a jövőd! 2023
Építő Alkotók

Az Építő Alkotók csapat diákjai a budapesti Ybl Miklós Építőipari Technikum és Szakképző Iskolából érkeztek és a részvételiség témán szeretnének dolgozni a program során.

Az általuk választott probléma az intézmény majd minden diákját érinti, hiszen a DÖK az utóbbi években passzív szerepet töltött be az iskolájuk életében, melynek oka többek között lehetett az oktatók és a tanulók túlterheltsége.

“Intézményünkben az elmúlt évek során a társadalmi kapcsolatok szétesőben vannak. Korábban a DÖK képzett egyfajta kapcsot a diákok között, de eme szerepe mára már csupán emlék.”

A csapat szerint fontos lenne, hogy a diákok érdekeit a DÖK összegyűjtse és hatékonyan képviselje intézményi szinten. Céljuk a DÖK újjászervezése az iskolában annak érdekében, hogy ismét nagyobb szerepet töltsön be annak működésében, valamint hogy segítse az oktatók munkáját és a diákokat tanulmányaik során. Ezen célt az Építő Alkotók különböző projektek alapján szeretnék megvalósítani, például egy rekreációs pihenő helyiség kialakításán, valamint a tanulók és az oktatók közötti információáramlás megsegítésén keresztül.

 

A csapat elődöntős prezentációja:

 

 

Segíts a kritikus helyzetben lévő gyerekeknek!

Havi rendszeres adományoddal életeket menthetsz.

Segítek