Rajtad áll a jövőd! 2023
Titánok

A Titánok csapat diákjai a sellyei Déli ASzC Sellyei Mezőgazdasági Technikum, Szakképző Iskola és Kollégiumból érkeztek és az oktatás témán szeretnének dolgozni a program során.

Az általuk választott probléma az intézmény minden diákját érinti, hiszen a színvonalas mezőgazdasági gépész- és mezőgazdasági gépésztechnikus képzéshez szükséges alapvető szerszámok, összetettebb gépek, komolyabb szerszámkészletek valamint géppark nem állnak rendelkezésre.

“Úgy látjuk, hogy az iskolában a műhelyekben nagy szükség lenne a szerszámok pótlására, megújítására és minden olyan eszközre, ami a gépek javítását és karbantartását lehetővé és könnyebbé teszi.”

A csapat szerint ha a jövőben nem történik a szerszám- és eszközellátás területén javulás az a gyakorlati képzés színvonalának csökkenését vonhatja maga után. Céljuk tehát az minőségi oktatáshoz szükséges eszközök beszerzésének előre mozdítása.

 

 A csapat elődöntős prezentációja:

 

Segíts a kritikus helyzetben lévő gyerekeknek!

Havi rendszeres adományoddal életeket menthetsz.

Segítek