Rajtad áll a jövőd! 2023
XYZ

Az XYZ csapat diákjai a szerencsi SZC Tokaji Ferenc Technikum, Szakgimnázium és Gimnáziumból érkeztek és a lelki egészség  témán szeretnének dolgozni a program során.

Az általuk választott probléma az intézmény majd minden tanulóját érinti, de különösen azokat a diákokat, akik anyagilag nem tehetik meg, hogy újonnan vásároljanak könyveket maguknak. Kezdeményezésüket az intézmény diákjai és tanárai egyaránt támogatják.

“Az iskolánkban közel egy éve már létezik egy úgynevezett olvasósarkunk. Mindenki nagyon várta, hogy elkészüljön ez a diákok számára igencsak kecsegtető plusz kikapcsolódási lehetőség. Az eredmény láttán kissé csalódottak voltunk, ugyanis csak pár régi, elavult könyv és újság várt ránk a polcain. Több diáktársunk is szerette volna kihasználni ezt a remek lehetőséget, de a könyvek elavultsága és témaválasztása miatt nagyon kevés, már-már szinte semmi érdeklődést nem mutatunk ezen olvasósarok iránt. Sokan lépni szerettünk volna ez ügyben, de nem volt megfelelő támaszunk és nem állt rendelkezésünkre kellő anyagi forrás sem.”

A csapat célja az olvasósarok korszerűsítése és modern, valamint különböző műfajú kötetetekkel való feltöltése lenne, annak érdekében, hogy lehetőséget biztosítsanak az anyagilag nehezebb helyzetben lévő diákok számára is az olvasásra, valamint, hogy felélénkítsék az olvasás iránt érdeklődését a tanulókban.

 A csapat elődöntős prezentációja:

 

Segíts a kritikus helyzetben lévő gyerekeknek!

Havi rendszeres adományoddal életeket menthetsz.

Segítek