Sajtóközlemények

Kékbe borult az ország a Gyermekek Világnapján

2022. november 22. 08:41

Kékbe borult számos ikonikus épület és műemlék a fővárosban és további kilenc településen ma este, a Gyermekek Világnapján. A díszkivilágítás az ENSZ 33 éve elfogadott Gyermekjogi Egyezményét ünnepli, a világ minden gyermekének jogaiért fénylik. Ezen a különleges napon minden évben egy kiemelten fontos, gyerekeket érintő ügy kerül középpontba.

A gyermekvédelmi szervezet 2021-ben a fiatalok mentális egészségének fontosságára hívta fel a figyelmet, idén pedig a klímaválság, mint gyerekjogi válság a legfontosabb téma. Nem kérdés, hogy a globális felmelegedés a mai gyerekek felnőtt életét fogja leginkább befolyásolni. Számos hazai és nemzetközi felmérés eredményei rámutatnak arra, hogy a fiatalok aggódnak a beláthatatlan következmények miatt. A szervezet idei reprezentatív kutatása alapján 10-ből 9 fiatalt szorongás tölt el, mivel tehetetlennek érzi magát, úgy érzi, hogy nincs ráhatása, kevés információt kap a témában. Mindezekre reagálva 2022. november 20-án az UNICEF Magyarország megrendezte az első, fiataloknak szóló hazai klímavédelmi konferenciát, amelyen 300 fiatal vett részt.

A szervezet az esemény fő céljaként tűzte ki, hogy a konferencián a 13 és 25 év közötti korosztály szabadon kérdezhessen és hiteles tájékoztatást kaphasson a téma szakértőitől és a döntéshozóktól, valamint hallathassa hangját. A meghívott előadók között volt Ürge-Vorsatz Diána egyetemi professzor és a téma számos szakértője, a Magyar Természetvédők Szövetségének képviselői, a WWF Magyarország, A GreenPeace, a Jane Goodall Intézet, a Fridays for Future, a FAO, a Felelős Gasztrohős és a Green Policy Center képviselői. Minden beszélgetésben részt vettek az UNICEF Magyarország fiatal nagykövetei is, akik kérdéseikkel és meglátásaikkal képviselni tudták korosztályuk véleményét.

Az energiaárak emelkedésének hatására az idei világnap estéjén kevesebb helyszín borult kékbe, mint az előző években. Mivel sok helyen az állandó kivilágítást is kénytelenek voltak megszüntetni, a kékre váltás sem volt megvalósítható, hiszen az Unicef Magyarország csak az egyébként is folyamatosan kivilágított helyeken kékít ezen a napon. Mindezek ellenére a klímakonferencia végére már az UNICEF kék színében tündökölt a Szabadság-szobor, díszkivilágítást kapott a Művészetek Palotája, a Haris Park, a Ritz Carlton Hotel, a Margitszigeti Víztorony, az Akvárium Klub és a Hotel Clark Budapest. Miskolcon az Avasi Kilátó, Biatorbágyon a Tópark Iroda- és Lakópark, Velencén a Bence-hegyi Kilátó, Gyulán az Almásy-kastély, Szentendrén a Városháza kapott kék fényeket. GoBlue kampányunkhoz csatlakozott a zalaegerszegi Kvártélyház is, amely csodás kék fényt kapott november 20-án. Vasárnap este kékbe borult a kaposvári Csiky Gergely Színház is, Jászboldogházán a Szent Család Római Katolikus Templom cserélte esti fényeit kékre, míg Orosházán az üzletek kirakatai váltottak kék színre és az önkormányzati dolgozók, valamint a helyi iskolások kék ruhát viselve, szív formába rendeződve hívták fel a figyelmet a gyermekjogok fontosságára.

 

A konferencián 3 teremben 50 szakértő bevonásával zajlottak az izgalmas beszélgetések és játékos programok, kifejezetten a 13 – 25 éves korosztály számára tervezve. Az esemény végén a rendezők és támogatók értékes nyereményekkel díjazták a legaktívabb klímahősöket.

 

Az UNICEF Magyarország „Klímahősök” kampányát számos komoly, a hazai és a nemzetközi piacon is elismert cég támogatta, így a Deloitte Magyarország, az Alteo Energiaszolgáltató Nyrt., a Dentons, az Indotek Group, a Magyar Telekom, a Microsoft és az OTP Bank.