V. Ifjúsági Klímavédelmi Találkozó – 2026

Több mint 600 diák érkezett az ország minden szegletéből a Magyar Vasúttörténeti Parkban felállított Planet Budapest helyszínére, hogy tanuljanak, kérdezzenek és szakemberekkel beszélgessenek a klímaváltozásról. A fiatalokat az foglalkoztatta, milyen, a jövőjüket formáló változásokra kell már ma felkészülniük – olyanokra, amelyek nemcsak a környezetüket alakítják át, hanem a mindennapi életüket is. A kerekasztal-beszélgetéseken hazánk elismert szakértői vettek részt: pszichológus, jövő- és generációkutató, közgazdász, humánökológus, gyermekvédelmi szakember, molekuláris genetikus és biológiatanár, valamint az Energiaügyi Minisztérium körforgásos gazdaságért és klímapolitikáért felelős államtitkára.

Országos ifjúsági klímavédelmi találkozóvá fejlődött az UNICEF Magyarország KlímaHősök programjának éves eseménye

2026. március 24-én rendeztük meg az V. Ifjúsági Klímavédelmi Találkozót, amelynek 2026-ban a Planet Budapest adott otthont a Magyar Vasúttörténeti Parkban, Budapesten.

Az esemény célja az volt, hogy inspiráló, élményalapú módon teremtsen teret a fiatalok számára a klímaváltozással, fenntarthatósággal és jövőnkkel kapcsolatos közös gondolkodásra.

A program felépítése a korábbi évekhez hasonlóan alakult: a megnyitót követően kerekasztal-beszélgetések, interaktív workshopok, valamint egy EXPO-tér várja a résztvevőket, ahol közel 20 fenntarthatósággal kapcsolatos kiállító, valamint az UNICEF és a szervezet fiatal nagykövetei is bemutatkoznak egy-egy standdal.

Ilyen volt a 2026-os Ifjúsági Klímavédelmi Találkozó:

Minden csoport részt vehetett a Ride vagy a Planet Heroes interaktív eseményen, továbbá a rendezvényre látogató fiatalok megnézhették a helyszín által biztosított Lens és Explorer kiállításokat, valamint részt vehettek az UNICEF Magyarország által kidolgozott Klíma Ébresztő óra (KLÉÓ) programon is, így a tanulás és felfedezés valódi élménnyé vált.

A rendezvényről készült részletes beszámolót itt olvashatja el:

ELOLVASOM

Program

Köszönjük, hogy csatlakoztál hozzánk osztálytásaiddal, tanáraiddal és  részese voltál annak a párbeszédnek, amely a jövőnkről szól!

🌍✨

Ha lemaradtál az V. Ifjúsági Klímavédelmi Találkozóról, ne csüggedj! Itt visszanézheted a 2026-os konferencia előadásait:

Megnyitó:

Az V. Ifjúsági Klímavédelmi Találkozón körbejártuk, hogy mi az a klímaszorongás, természetes érzés-e vagy túlzott aggódás, mennyire gyakori ez a fiataloknál, mi a legjobb módja a klímaszorongás csökkentésének és hogyan lehet a fiatalokat konkrét klímavédelmi tevékenységekbe aktívan bevonni.

A beszélgetés résztvevői:

  • Peer Krisztina, gyermepszichológus
  • Gondola Csaba, az Energiaügyi Miniztérium körforgásos gazdaságért és klímapolitikáért felelős államtitkára
  • Molnár Anna, molekuláris genetikus és biológiatanár
  • Szász Anna, az UNICEF Magyarország Fiatal Nagykövete
  • moderátor: Lux Ágnes, gyermekjogi szakértő

Milyen hatása van a technológiának a klímaváltozásra? Megbízhatunk a mesterséges intelligencia által javasolt, fenntarthatósággal kapcsolatos fejlesztési javaslatokban? Elképzelhető, hogy a jövőben a természetvédelemben robotokkal „dolgozunk együtt”? Hogyan lehet felelősen használni a mesterséges intelligenciát úgy, hogy közben a környezetet se terheljék extrém módon? Többek között ezeket a kérdéseket jártuk körbe az V. Ifjúsági Klímavédelmi Találkozó második kerekasztal beszélgetésében.

A beszélgetés résztvevői:

  • Bereczki Enikő, generációkutató
  • dr. Márton András, jövőkutató és közgazdász
  • Szalóczy Nóra, a Semmelweis Egyetem AI szakértője
  • Csuday Anna, az UNICEF Magyarország Fiatal Nagykövete
  • moderátor: Mészáros Antónia, az UNICEF Magyarország ügyvezető igazgatója

Az V. Ifjúsági Klímavédelmi Találkozón Takács-Sánta András humánökológus Simon-Demény Luca, az UNICEF Magyarország Fiatal Nagykövetének társaságában körbejárta, hogy a jelenlegi globális környezeti és társadalmi kihívások közepette mit tekinthetünk valóban jó életnek és milyen alternatívák léteznek egy fenntarthatóbb és emberibb életmód felé. Az előadás segíthet, hogy a klímaválság és a civilizációs kihívások kapcsán ne csak problémaként, hanem lehetséges társadalmi változások és új életmodellek kiindulópontjaként gondoljanak a jelenlegi helyzetre.

A regisztráció beérkezését követően munkatársunk e-mailben vagy telefonon felveszi Önnel a kapcsolatot a további részletek egyeztetése érdekében.

Amennyiben a regisztráció során jelezte az utazási támogatási igényt, kollégánk felveszi Önnel a kapcsolatot.

A támogatás előkészítéséhez szükségünk lesz az iskola alapítványának adataira a támogatási szerződés megkötéséhez.
Fontos: támogatást kizárólag alapítvány részére tudunk utalni, közvetlenül az iskola számára nem.

Az utazási támogatás keretében elsősorban az országbérlet (1890 Ft/diák) megvásárlását támogatjuk, amely budapesti közlekedésre is érvényes. Emellett a 2 × 650 Ft-os helyjegy költségét tudjuk még biztosítani.

Amennyiben a vasúti vagy helyközi buszos közlekedés nehezen megoldható az adott településről, kérjük, jelezzék – egyedi megállapodás alapján alternatív megoldás támogatására is van lehetőség.

 

A korábbi évektől eltérően idén tömegfelvételek készülnek, így ebben az évben nem kell hozzájárulási nyilatkozatot hozni a helyszínre.

  • Érkezés és regisztráció: 9:15-től
  • Programkezdés: 10:00 órakor

Minden csoport előzetesen megkapja a részletes programbeosztást, amely tartalmazza a workshop-időpontokat és a szüneteket is. Kérjük, a nap folyamán ehhez igazodjanak.
A helyszínen munkatársaink és önkénteseink segítik a tájékozódást.

A rendezvény helyszíne a Budapesti Vasúttörténeti Park területén felállított Planet Budapest.
Cím: 1142 Budapest, Tatai utca 95.

A Vasúttörténeti Park könnyen elérhető több közlekedési eszközzel is, így minden látogató megtalálhatja a számára legkényelmesebb megoldást.

VONATTAL
A Nyugati pályaudvar és Esztergom között közlekedő egyes Z72-es elővárosi vonatok a Vasútmúzeum megállónál tesznek lehetővé leszállást, innen rövid séta vezet a helyszínre.

Az alábbi vonatok állnak meg Vasútmúzeum megállóhelyen:
Nyugati pályaudvarról a 8:51-kor, 10:51-kor, 12:51-kor, 14:51-kor és 16:51-kor induló vonatok;
Esztergomból a 8:05-kor, 10:05-kor, 12:05-kor és 14:05-kor induló vonatok.

https://www.mavcsoport.hu/sites/default/files/upload/page/v_hirdetmeny_2_vasutmuzeum_260302-0329.pdf

Tömegközlekedéssel Budapest belvárosából

Keleti pályaudvartól → 30-as, 30A vagy 230-as busz Káposztásmegyer irányába → leszállás a Rokolya utcánál → gyalog 5-7 perc.

A Göncz Árpád városközponttól → 120-as busz Újpest-központ irányába → leszállás a Reiter Ferenc utcánál → gyalog 6-8 perc.

Lehel tértől → 14-es villamos Káposztásmegyer irányába → leszállás a Rokolya utcánál → gyalog 5-7 perc

A diákcsoportokat szállító buszok a P1 parkolónál tehetik ki az utasokat, majd a P2 parkolóban parkolhatnak.
A buszok számra a parkolás ingyenes.

A főbejárat a Tatai út felől közelíthető meg.
A P2 parkoló felől a II-es bejáraton keresztül is biztosított a belépés.

Igen, a helyszínen ingyenes ruhatár áll rendelkezésre.

A ruhatárban a hátizsákok elhelyezhetők, saját felelősségre.

A Nagy Dóm sátorban büfé működik, ahol étel vásárolható és helyben elfogyasztható.
Azok, akik saját ételt hoznak, a Planet Budapest területén bárhol elfogyaszthatják.

Igen. A csoportbeosztás egyéni szüneteket tartalmaz. Kérjük, minden csoport a saját időbeosztását kövesse.

Igen, tömegfelvételek készülnek, amelyeket az UNICEF Magyarország közösségi média felületein, a Klímahősök program kommunikációjában, valamint sajtóanyagokban használunk fel.

  • kényelmes öltözet,
  • jegyzetfüzet, toll,
  • újratölthető kulacs.

A Klímahősök Program támogatói:

Segíts a kritikus helyzetben lévő gyerekeknek!

Havi rendszeres adományoddal életeket menthetsz.

Segítek