Szabadítsd fel a bennük rejlő tehetséget!

Sama, Pouya és Nora – gyerekek, akik a legnehezebb körülmények között sem adják fel az álmaikat!

Íme a legújabb küldetésed: ezek a gyerekek mind egy-egy szuperképességgel rendelkeznek, a tehetség  és a szorgalom bennük van, te pedig adományoddal lehetőséget teremthetsz arra, hogy mind elérjék a céljukat!

SEGÍTEK

Mára a világon közel 80 millió ember veszítette el az otthonát fegyveres erőszak okán.  Szíria, Venezuela, Afganisztán, Dél-Szudán és Mianmar azok az országok, ahonnan a legnagyobb számban menekültek el gyerekek és családjaik az állandó fenyegetettség miatt. A válságok gyermekek millióinak életét pecsételték meg: otthon, iskola és a családok biztos megélhetése nélkül egyetlen reményük maradt csupán, hogy lehetőséget kapnak a bennük rejlő tehetség kiaknázására!

Sama, Pouya és Nora mindannyian hősök. Olyan gyerekek, akik elképzelhetetlen megrázkódtatásokon mentek keresztül, mégis hisznek a világban, a jóban, a segítségnyújtás fontosságában és abban, hogy az álmaik valóra válhatnak!

Sama, 11 éves

Sama nagyon büszke egyiptomi gyökereire, bár még sosem járt otthon. Születése óta menekültként él. Szeret új meséket írni és régieket megújítani. Minden vágya, hogy író legyen és történeteivel megváltoztathassa a világot. Az osztály legjobb tanulójaként minden tehetsége megvan hozzá.

SEGÍTEK

Pouya, 17 éves

Pouya és szülei Afganisztánból jöttek el 4,5 évvel ezelőtt, ahol állandó rettegésben éltek. A menekülés során rengeteg megrázkódtatás érte őket, fegyvert fogtak rájuk és az útnak indulók közül sokan nem élték túl. A fiú imád focizni és nagy álma, hogy repülőpilóta lehessen.

SEGÍTEK

Nora, 8 éves

Nora és családja Szomáliából menekültek el a harcok és a szegénység elől, hogy békére és biztonságra leljenek. A kislány kedvence a rózsaszín, nagyon szeret színezni és tanulni. A nap legjobb részének az iskolai tanórákat tartja. Orvos szeretne lenni, amelyhez már most sokat gyakorol a maciján.

SEGÍTEK

Hogyan segít a támogatásod?

Az UNICEF azért dolgozik, hogy a menekülttáborokban élő gyerekeknek a megváltozott körülmények ellenére is biztosítottak legyenek az alapvető jogai, amelyek között kiemelt szereppel bír az oktatáshoz való hozzáférés.

Ahhoz, hogy a konfliktusok miatt otthonukat elhagyni kényszerülő gyerekekből ne váljék egy elveszett generáció, szükség van arra, hogy minél nagyobb számban vehessenek részt az alapvető oktatásban, amelyhez az UNICEF tantermeket, tanárokat és iskolai felszereléseket biztosít.

A koronavírus okozta járványhelyzetben kiemelt jelentőséggel bír, hogy a diákok és a tanárok is biztonságos körülmények között, megfelelő védőfelszerelések birtokában láthassák el a feladatukat, amelyhez fertőtlenítőszereket és maszkokat adunk.

SEGÍTEK

 

Élet egy görögországi menekülttáborban – Tűz martalékává vált a leszboszi tábor

2020. szeptember 9-én a kora hajnali órákban több helyen is tűz ütött ki a görögországi Leszbosz szigetén található Moria Fogadóközpont és Menekülttáborban. Az ott élő körülbelül 12.000 menekült, ebből 4200 gyermek, közülük 400 gyám nélküli vagy szüleitől elválasztott kiskorú, az álmából felriadva kényszerült újra biztonságba menekülni. A szigetre jellemző erős szél és magas hőmérséklet miatt a lángok rendkívül gyorsan terjedtek, a tábor teljes lakossága szinte azonnal hajléktalanná vált.

Az UNICEF az ősszel bekövetkezett tragédia során közreműködött a leszboszi Gyermek- és Családsegítő Központ, az úgynevezett Tapuat Központ, vészhelyzeti menedékhellyé alakítása érdekében. Ez átmeneti menedéket nyújt a legkiszolgáltatottabb személyeknek, tehát a kísérő nélküli gyermekek, a várandós és egyedülálló anyák, és a kritikus szükségletekkel rendelkező gyermekek részére mindaddig, amíg megfelelő, tartós szálláslehetőséget találnak számukra.

SEGÍTEK

Az UNICEF a kezdetektől fogva a helyszínen segít – a 4200 menekült gyerekből 400 gyám nélküli vagy szüleitől elválasztott kiskorú

Szervezetünk részt vett a szükségletek feltérképezésében, a segítségnyújtás megszervezésében, valamint sürgősségi ellátmányok kiosztásában. Az UNICEF részéről egy 5 fős személyzet monitorozza a helyszíni segélymunkálatokat, amelyet a helyi hatóságok és más civil szervezetek együttesen a válság elhárítása érdekében végeznek.

Az UNICEF 2016 óta kulcsfontosságú szolgáltatásokat nyújt az országba érkező menekült nőknek és gyermekeknek, amelynek része a gyermekvédelem, az oktatáshoz való hozzáférés elősegítése, a nemi alapú erőszak megelőzése és az érintett áldozatok pszichoszociális támogatása.

SEGÍTEK

Azonnali és középtávú prioritások – otthon, higiénia, biztonság, oktatáshoz való hozzáférés

Az UNICEF biztosítja a moriai táborból menekülni kényszerülő 4200 gyermek számára – beleértve a 400 kísérő nélküli, Thesszalonikibe menekített gyermeket – az alapvető gyermekvédelmi és oktatási szolgáltatásokat rövid és hosszú távon is, mindaddig, amíg tartós megoldás születik érdekükben. Ez magában foglalja a szakemberek által nyújtott mentális és pszichoszociális  tanácsadást és egyéni esetkezelést is. Szervezetünk kiemelt figyelemmel kezeli a 3-17 év közötti gyermekek oktatáshoz való folyamatos hozzáférését, ami összhangban van az országos, szeptember 14-i tanévkezdéssel. Az ideiglenes szálláson elhelyezett kísérő nélküli gyermekeknek szociális támogatásra van szükségük és az UNICEF folyamatosan azon dolgozik a helyi civil szervezetekkel és kormányzati partnereivel együttműködve, hogy ezen szükségletek kielégítésre kerüljenek, beleértve az élvonalban dolgozó önkéntesek mentális és pszichoszociális egészségének megőrzését célzó intézkedéseket is.

Segélyszállítmányok eljuttatása

Mint minden vészhelyzet esetén, rövid és hosszú távon is szükség van olyan speciális eszközök biztosítására, mint sátrak, higiéniai cikkek, téli ruházat a hideg időre tekintettel, ágyneműk, játékok, tananyagok és a helyszínen dolgozók védőfelszerelései. Bár az UNICEF mindig előnyben részesíti a helyi beszerzéseket, kész mozgósítani a régióban előkészített sürgősségi segélykészleteket is a koppenhágai logisztikai és ellátó központján keresztül.

Tájékoztatás és figyelemfelhívás

Az információáramlás kulcsfontosságú szerepet fog betölteni a következő hónapokban. Az UNICEF a menekültek szálláshelyeinél információs pontok felállításával, illetve digitális platformokon megtalálható információkkal kívánja növelni a tájékozottságot. A folyamat felgyorsítása érdekében az UNICEF felhasznál minden meglévő platformot és partneri segítséget e cél eléréshez.

COVID-19

Minden sürgősségi intézkedés a koronavírus miatti járványügyi szabályokkal szoros összhangban kerül bevezetésre, különös tekintettel a tűzvészt közvetlenül megelőző, a fogadóközpontban megjelenő járványra. Az UNICEF Görögországban már hónapokkal ezelőtt –  a helyzethez alkalmazkodva – módosította gyermekvédelmi és oktatási programját a távmegoldások előnyben részesítésével. A gyermekek és családjaik sajátos tartózkodási helyétől függően szervezetünk készen áll arra, hogy biztosítsa a táv-gyermekvédelmi és egyéni esetkezelési szolgáltatásait, valamint rendelkezésre bocsássa a meglévő digitális oktatási eszközeit és felületeit.

 

ÚJ KÜLDETÉSED

Szabadítsd fel a bennük rejlő tehetséget!

SEGÍTEK