UNICEF Blog

Hogyan viseld helyesen a maszkot?

A koronavírus-járvány hívta életre az UNICEF Magyarország márciusban indított felhívását és az azt megelőző igényfelmérését, melyben gyermekek ellátását biztosító intézmények jelezték a járvánnyal kapcsolatos szükségleteiket. Az egészségügyi védőfelszerelések igényfelmérése során kaptunk kérést arról, hogy mutassuk be a maszkok helyes használatát. Ebben segít Dr. Ádám Marianne gyermekgyógyász.

Az utóbbi időben egyre több ember visel maszkot, de meglátásom szerint még mindig nem elegen. A rendelkezések szerint május 4-től üzletben történő vásárlás során, valamint a vonat- és buszközlekedésben résztvevő 6 éves kor feletti utasoknak kötelező az arc eltakarása (maszk, sál, kendő) és a másfél méteres védőtávolság betartása a járműveken a fertőzésveszély csökkentése érdekében.

Többféle maszk van forgalomban, a házilag is gyártható változatait általában vászonból, pamutból, póló anyagból illetve sálból készítik. Ezeknek nagy előnye, hogy moshatók, így többször is használhatók. Többen viselnek sebészi maszkokat, melyeket az egészségügyben a nem járványveszélyes időkben is használnak. Ezek elvileg egyszer használatosak, az előírások szerint használatuk után ezeket ki kéne dobni.

A fenti maszktípusok megfelelő felhelyezésének elsősorban abban van szerepe, hogy a tünetmentes hordozók ne szórják a betegséget okozó vírusokat, de szerepet játszik emellett az adott egyén védelmében is.

Speciális és nagy hatékonysággal kiszűri a vírusméretű részecskéket az úgynevezett FFP2 (vagy KN95 maszk) és leghatékonyabban az FFP3 maszk. Ezek használata elsősorban az egészségügyi személyzetnek javasolt, akik közvetlen érintkezésbe kerülnek a fertőzöttekkel.

A koronavírus mérete 0,1 mikron, vagyis ezredrésznyi milliméter körüli. A levegőbe általában már nagyobb méretű részecskeként a légúti nyákhoz kapcsolódva kerül, kisebb méretű aeroszol vagy nagyobb méretű csepp formájában, amikor a fertőzött lélegzik, beszél, köhög tüsszent. Azt a távolságot,  amit a vírus meg tud tenni, befolyásolja a levegő kiáramlásának sebessége, illetve ereje.

Bármely típusú maszk csak helyes viselet mellett hatékony.

Az elmúlt napokban az utca emberét figyelve az a meglátásom, hogy az emberek többsége helyesen hordja a maszkot, viszont néhányan nem így tesznek.

Az egyik leggyakoribb hiba az, hogy a maszkot csak a szájunk elé tesszük, és az orrunk szabadon van. Az emberek általában orrlégzők, hacsak nincs eltömődve az orruk, vagy valamilyen orrlégzési akadály ezt meggátolja. Ha tehát az orrunkon vesszük a levegőt és azon is fújjuk ki, akkor amennyiben valaki tudtán kívül hordozza a vírust, azt közvetlenül a saját maszkjára fogja fújni, ott landol egyre nagyobb mennyiségben. Amikor ez az ember a száján keresztül fújja ki a levegőt vagy akár csak beszél, a maszk felszínén gyülekező vírusok még nagyobb számban fognak a levegőbe kerülni. A maszk levétele után a kézre is nagyobb számú vírus kerül, amivel a nem megfelelő kéztisztítás esetén a környező tárgyak érintésével tovább növeljük a fertőzés átadásának veszélyét.

Másik gyakori hiba, hogy a maszkot a száj alá letolva szüneteltetik annak használatát.

Most lássuk, hogy mi a maszkhasználat helyes módja, legyen az bármelyik típusú maszk!

Először is, a maszk felhelyezése előtt mindig moss kezet szappanos vízzel legalább 20 másodpercig vagy használj  virucid (vírusölő), alkoholos kézfertőtlenítőt.

A maszkot mindig úgy tedd fel, hogy az az orrodat és a szádat is teljesen fedje, az arcodhoz illetve az orrodhoz a lehető legjobban illeszkedjen. Ezzel elérhetjük, hogy a réseken a levegőnek és így az esetleges kórokozóknak a ki- és beáramlása a lehető legkisebb legyen.

A felhelyezés után ne nyúlkálj a maszkhoz. Ne nyúlj az arcod szabadon lévő részéhez és a szemedhez sem.

A maszk levétele előtt mindig mosd meg vagy fertőtlenítsd a kezed. Csak ezután vedd  le. Ezután a mosható maszkot legalább 60 fokon mosd ki, lehetőség szerint vasald.

Az eldobható, egyszer használatos maszkot elvileg ki kell dobni, mert bizonyos kutatások szerint a vírus a maszkon akár hét napig is kimutatható.

A CDC (Járványvédelmi és Járványmegelőzési Központ) ajánlása szerint a gyerekeknek két éves kor felett ajánlott a maszk viselése a járvány terjedésének csökkentése érdekében. A maszkot mindig a szülő tegye fel, illetve nagyobb gyerekeknél felnőtt felügyelje hogy helyesen legyen felvéve.

Olyan gyerekre, aki magától nem tudja levenni a maszkot, nem szabad használni (vagy olyan felnőttre, akinek légzési problémái vannak, nincs tudatánál, vagy bármi egyéb oknál fogva nem tudja levenni a maszkot). A gyerekeknek azért ajánlott a maszk viselése, mert ők ugyan tünetmentes hordozók lehetnek, de a betegség terjedését gátolni tudják. A gyerekeket figyelmeztetni kell, hogy ne rágják vagy nyalogassák belülről a maszkot.

A maszk nem ad százszázalékos védelmet, ezért az egyéb óvintézkedéseket is szigorúan be kell tartani, így a higiénés szabályok mellett a távolságtartást. Ezeket az intézkedéseket a járvány enyhülésével még jó ideig szem előtt kell tartani.

Segíts a kritikus helyzetben lévő gyerekeknek!

Havi rendszeres adományoddal életeket menthetsz.

Segítek