Buday-Kollárik Tímea
(Menedzserszövetség, Joint Venture Szövetség)

Buday-Kollárik Tímea, a Menedzserszövetség és a Joint Venture Szövetség ügyvezető igazgatója, valamint családi cégük, a Lime Creative rendezvényügynökség alapító tulajdonosa.

Nyolc éve, a Menedzserszövetség ügyvezetőjeként megkezdett munkája első feladataként tűzte ki a szervezeten belül is CSR programok kultúrájának megteremtését. Ma már nincs olyan aktivitása a Szövetségnek, ahol ne jelenne meg valamilyen formában a társadalmi szerepvállalás. Ez számára nagyon fontos, Ő maga közel 20 éve támogat munkájával, kapcsolataival és ha van rá lehetősége, anyagilag is alapítványokat. Hitvallása, hogy mindenkinek a saját lehetőségei szerint vissza kell adni a társadalomnak, mindkét fiát is erre neveli. Férjével és két gyermekével együtt indították el a Csudibogár Club-ot, ahol Bence fiukhoz hasonló, magasan funkcionáló autista fiatalok számára hoztak létre egy közösségi teret, majd egy olyan víziót valósítottak meg A®TYPICAL márkanév alatt, ahol a művészet és a dizájn összefonódik egy fontos üzenettel, társadalmi felelősségvállalással.

Az UNICEF Magyarország munkájának támogatása mellett, szívügye az autisták elfogadásáért és életkörülményeik megkönnyítéséért dolgozó szervezetek -többek között az Autistic Art Alapítvány, az Együtt az Autistákért Alapítvány és a Fogadj Örökbe egy Macit Alapítvány- segítése. Támogatta a paralimpiai csapatot, együttműködik a BOM a Magyar Sportért Alapítvánnyal és partnerséget vállal kezdetek óta a Bridge Budapest “Harmadik 1 %” programjával. A Menedzserszövetség ügyvezetőjeként Ö álmodta meg és indította el a női vezetők fontos szerepére figyelmet irányító Legyen Divat a Női Vezető kampányt, a Menedzserek a Társadalomért konferenciát, az X-MAS Charity Sale programot és hozzá kötődik a szervezet faültető programja a 2. kerületben, mellyel zöldebbé szeretnék tenni Budapestet, hogy megóvják a jövő számára.

Te is csatlakozhatsz Buday-Kollárik Tímeához, hogy támogasd az UNICEF gyerekekért folytatott munkáját. 

(Ne felejtsd el a közlemény rovatba beírni: Buday-Kollárik Tímea)

Csatlakozom

Segíts a kritikus helyzetben lévő gyerekeknek!

Havi rendszeres adományoddal életeket menthetsz.

Segítek