Híreink

Újabb 200 gyerekkatonát szabadítottak ki a fegyveresek fogságából Dél-Szudánban

2018. május 31. 14:48

Yambio, Dél-Szudán

Az idei évben összesen több mint 800 gyereket engedtek szabadon fegyveres csoportok Dél-Szudánban, köszönhetően azoknak az intézkedéseknek, amelyeket az UNICEF és partnerszervezetei hajtottak végre. Az akciósorozatot az elkövetkező hónapokban is folytatni fogják, és a tervek szerint további 1000 gyerek szabadon bocsátását szeretnék elérni.

Az első ilyen akcióra 2018. február elején került sor Yambio városában, ekkor 300 gyereket sikerült kiszabadítani. A családegyesítések mellett ekkor sokan az UNICEF által támogatott rekreációs központokba kerültek, ahol a gyerekek speciális törődést kaptak. „Egy gyermeknek sosem szabadna fegyvert ragadnia és harcolnia. A mai nap mindannyiuk számára egy új élet kezdetét is jelenti. Az UNICEF ezeket a gyermekeket nemcsak a családjaikhoz való visszatérésben segíti, de egy pozitívabb jövő felépítésében is” – mondja Mahimbo Mdoe, az UNICEF dél-szudáni képviselője.

A szabadulás örömére szervezett ünnepség keretében a gyermekeket formálisan is leszerelték és civil ruhákat adtak rájuk. Az orvosi vizsgálatokat követően pszichoszociális támogatást is kapnak annak a reintegrációs programnak a részeként, amelyet az UNICEF és a partnerei közösen működtetnek. Miután a gyermekek visszatérnek az otthonaikba, a családjaik három hónapra elegendő élelemellátmányt kapnak, ami a mindennapi küzdelmek enyhítésével elősegíti, hogy több figyelem juthasson az újbóli beilleszkedésre.

A gyerekek az iskolai programok során szakképzettséget is szerezhetnek, amelynek célja, hogy felnőttként önellátók lehessenek, valamint, hogy egy megfelelő mezőgazdasági szakembergárda felállásával megalapozhassák az ország élelmiszer-biztonságát. Az oktatás, valamint a fiatalok munkába állása és pénzkereseti lehetősége kulcsszerepet játszik abban, hogy a fegyveres bandákhoz való csatlakozás ne legyen opció a gyerekek számára.

„Az UNICEF, az UNMISS és a kormányzati partnerek fáradhatatlanul azon dolgoznak, hogy minél több gyereket sikerüljön felszabadítani a fegyveres kötelezettségek alól. A munka azonban itt még nem ér véget. A reintegráció érzékeny terület, mert hosszú távon kell biztosítani azt, hogy a gyermekek minden olyan támogatást megkapjanak, ami szükséges ahhoz, hogy sikeressé tegyék az életüket” – nyilatkozta Mr. Mdoe.

A 2016. júniusában újra fellángoló harcok miatt a gyermekek szabadon engedésének terve ideiglenesen megtorpant, de most újra lendületre kapott. Az idei előrelépés ellenére azonban még mindig nagyjából 19.000 gyermek szolgál dél-szudáni fegyveres erők soraiban.

Ameddig a fegyveres csoportok nem hagynak fel a gyermekkatonák toborzásával és kihasználásával, addig egyértelműen kimondható, hogy a nemzetközi jog védelme alatt álló gyermekek jogait súlyosan és következetesen megsértik az országban. Az UNICEF továbbra is felszólítja a konfliktus minden egyes résztvevőjét a gyermekek toborzásának beszüntetésére és a soraikban lévő összes gyermek azonnali szabadon engedésére. 

George, egy leszerelt dél-szudáni gyerekkatona története

George, 17 éves. Mindkét szülője meghalt. Édesanyját kisgyerekkorában vesztette el, édesapja pedig a frontvonalban esett el, amikor a fiú épphogy betöltötte 11. életévét. Két öccse van. Miután az édesapjuk is elment, a három fiútestvér elszakadt egymástól. George-ot 2015-ben kapták el és sorozták be a fegyveresek. Az út szélén sétált visszafelé a farmról, ahol addig rendszeresen dolgozott, amikor váratlanul körülvették, és elfogták a katonák. Két évig szolgált az ő köreikben. Ez idő alatt arra kényszerítették, hogy lopjon és raboljon, valamint hogy aktívan vegyen részt a harcokban. „Nem akartam megtenni ezeket a dolgokat, viszont nagyon féltem, hogy ha ellenkezek velük, akkor megölnek” – meséli George. A testvéreit, akik most 8 és 9 évesek, egy ellenséges katonai csoport sorozta be. Amikor megkérdezték George-ot, hogy mit tenne, ha egyszer újra a katonákkal kellene harcolnia, azt válaszolta, hogy úgy cselekedne, ahogy a parancsnokai utasítják.Amikor beszerveznek egy csoporthoz, harcolnod kell. Mindent úgy kell tenned, ahogy mondják neked. Nincs visszakozás, onnan már nincsenek saját döntéseid.”

Mióta szabadon engedték, George új képességekre próbál szert tenni a Tindoka Gyermekgondozó Központban, és szeretne mielőbb visszamenni az iskolába, hogy tanuljon. Szinte bármilyen sportot vagy játékot szívesen űz, csak lefoglalhassa a gondolatait, és elfelejthesse, hogy mennyi szörnyűségen ment keresztül.

Tindoka Gyermekgondozó Központ, Yambio, Dél-Szudán

  • 2018 februárjában alapították, hogy befogadja a fegyveres csoportok soraiból szabadon engedett gyermekek legelső csoportját
  • Pillanatnyilag nagyjából 50 fiút szállásolnak itt el
  • Mindannyian a családjukkal való újraegyesítést várják, a családjuk felkutatása jelenleg is folyamatban van
  • A már beazonosított családok rendszeresen látogatják a gyerekeket, haza azonban csak akkor mehetnek, ha a gondozóik az újraegyesítés fizikai és pszichológiai feltételeit már teljesítettnek látják

Segíts a kritikus helyzetben lévő gyerekeknek!

Havi rendszeres adományoddal életeket menthetsz.

Segítek