Híreink

Borzalmas helyzetbe kerültek a családok a bangladesi áradások miatt

2022. június 27. 14:15

A hosszan tartó esőzések miatt kialakult áradásokban több, mint 1,6 millió gyerek és család veszítette el az otthonát Banglades északkeleti régiójában. 36 ezer gyereknek kellett zsúfolt menedékhelyeken meghúznia magát.

Banglades észak-keleti részének öt kerületét érinti az áradás, – Sylhet, Sunamganj, Habiganj, Netrokona és Maulvibazar – így több mint 4 millió ember van veszélyben. Sylhet és Sunamganj a katasztrófa által leginkább sújtotta területek, ahol a víz már elérte a kritikusnak tekinthető szintet. A mezőgazdasági területek, az erőművekkel és az iskolákkal együtt víz alá kerültek.

Sylhet régióban a kórházak 90 százaléka megsemmisült, miközben az áradások okozta betegségek (légúti fertőzések, hasmenés és bőrbetegségek) száma folyamatosan növekszik. A legnagyobb veszély viszont a fulladás, ami már korábban is a halálesetek jelentős számáért felelt az országban. A gyerekek oktatása is veszélyben van, ugyanis több száz iskola bezárásra került. A pandémia okozta 18 hónapos időszak után a gyerekek most ismét nem tudnak iskolába járni.

Akil és testvérei, Fariha és Samia apjuk teherautójában tudtak meghúzódni, miután a menedékhellyé alakított iskola megtelt. Napokig étel, ital és ruhák nélkül kellet kihúzniuk – szerencsére az UNICEF még időben a segítségükre sietett és ellátta őket a létfontosságú ivóvízzel, étellel, ruhákkal és egészségügyi csomagokkal.

Szervezetünk 40 ezer víztisztító tablettát osztott szét a rászorulók között, ami legalább 80 ezer háztartásnak biztosít tiszta ivóvizet egy hétre. Az UNICEF a helyi kormánnyal együttműködve a következő napokban összesen 10 ezer víztároló kannát, és többezer tisztasági csomagot, valamint gyógyszert és orvosi felszereléseket szállít a katasztrófa sújtotta övezetbe.

Az Akiléhez hasonló családok nem tudnak kommunikálni a szomszédos falukban élő társaikkal, folyamatos félelemben és bizonytalanságban telnek a napjaik. Számukra óriási megkönnyebbülést jelent segítő munkánk, ami lehetővé teszi, hogy újjáépítsék az otthonaikat, és reményt adhat arra is, hogy a jövőben visszatérhessenek az iskolájukba, újra felvehessék a kapcsolatot a szomszédos közösségekkel.

A bangladesh-i krízishelyzet kezeléséhez az UNICEF-nek legalább 2,5 millió dollárra lenne szüksége. Ha teheted, legyél Te is rendszeres támogatónk, hogy mindent megehessünk a rászoruló gyerekekért szerte a világban.

Gyerekek háborúban

Segíts a kritikus helyzetben lévő gyerekeknek!

Havi rendszeres adományoddal életeket menthetsz.

Segítek