Híreink

Éttermet nyitott Fördős Zé – a bevétel az UNICEF munkáját támogatja

2019. június 24. 14:36

2023-as kampányunkhoz itt csatlakozhatsz!

Egyetlen napra éttermet nyitott Fördős Zé és csapata. A vendégeket háromfogásos menü várta Street Kitchen bázisának tetőteraszán és még az oda-vissza vonuló viharok sem tudták elrontani a jó hangulatot. Zé arra biztat mindenkit, hogy kövesse a példájukat, és nyissa meg a konyháját a rég nem látott barátok, kollégák, osztálytársak, rokonok előtt. Árazza be a vacsorát, a bevétellel pedig támogassák az UNICEF Magyarország legnehezebb sorsú gyerekekért végzett munkáját.

Az UNICEF Magyarország tavaly indította #FőzzAGYERMEKEKÉRT akcióját, amelynek alapgondolata, hogy a gyerekek helyzete iránt nyitott emberek adományozás közben jól is érezhetik magukat. Ez a gondolatmenet bővült ki azzal, hogy a jó ügy támogatása és a gasztronómia összekötő kapocs lehet azok között, akik hosszú ideje nem találkoztak egymással, pedig jó volna velük újra felvenni a kapcsolatot.

„Fantasztikus élmény volt, hogy a Street Kitchen csapatával megnyitottuk egy estére a pop-up éttermet és ezzel részt vehettünk az UNICEF #FőzzAGYERMEKEKÉRT kampányában. Több mint negyven vendég regisztrált az eseményre és döntött úgy, hogy a menüsor árával támogatja a leginkább rászoruló gyermekeket” – mondta Fördős Zé. „A regisztráció megnyitását követő 24 órában az összes asztalunk elkelt, mi pedig alig vártuk, hogy eljöjjön az a nap, amikor a finom falatok és a segítő szándék összehozza az embereket. Remek hangulatban telt az este annak ellenére is, hogy lecsapott ránk a vihar. Azonban erre is felkészültünk, így a Street Kitchen stúdiójában zavartalanul folyt tovább az esemény. Számtalan élménnyel gazdagodva, örömtelien zártuk az estét. A kezdeményezéshez egész nyáron lehet csatlakozni, reméljük sokan követik a példánkat. Csak meg kell nyitni a saját konyhánkat, meghívni a rég nem látott ismerősöket, barátokat, rokonokat, és a menü árát adományozásra fordítani. Ráadásul a kezdeményezésben résztvevők SK ajándékcsomagot is nyerhetnek. Részletek a https://unicef.hu/fozzagyermekekert-2/ linken érhetőek el” – tette hozzá a Street Kitchen szakmai vezetője.

„A pop-up éttermet mindenki a saját lehetőségei szerint nyithatja meg, lehet kétszemélyes a vendégség, de akár kétszáz fős is, feltálalhatunk jól bevált hagyományos recepteket, vagy kísérletezhetünk modern fúziós konyhával. Egy napra bárki étteremtulajdonosnak érezheti magát. A lényeg az, hogy jó szívvel, jó ügyért tegyük” – mondta Mészáros Antónia, az UNICEF Magyarország ügyvezető igazgatója.

Fördős Zé, az UNICEF Magyarország Bajnoka menüsor ötletekkel is segít annak, aki szeretné megnyitni a saját éttermét: https://streetkitchen.hu/toplista/teszteljetek-itt-a-street-kitchen-3-fogasos-olasz-menusora/

REGISZTRÁLOK

Segíts a kritikus helyzetben lévő gyerekeknek!

Havi rendszeres adományoddal életeket menthetsz.

Segítek