Iskolai aktivitás a Gyermekek Világnapján

Figyeljünk a gyerekekre! Hallgassuk meg a véleményüket! Adjunk nekik elég információt a világról! Vonjuk be őket az életüket érintő döntésekbe! Ezek a fő üzenetei az UNICEF legvidámabb és legvagányabb nemzetközi kampányának, amelynek a diákok iskolájukkal is aktív részesei lehettek november 20-án.

2019-ben ünnepeltük a Gyermekjogi Egyezmény aláírásának 30. évfordulóját. November 20-án, a Gyermekjogok Világnapján évről évre a gyerekek veszik át egy napra a világ irányítását, és minden területen hallatják a hangjukat. Az UNICEF Magyarország már harmadik alkalommal szervez ilyen eseményeket hazánkban is a Gyerekhang kampány keretében. Ezen a napon a gyerekek előtt számtalan olyan ajtó nyílik meg, amin a hétköznapokban csak komoly felnőttek léphetnek át. A közélet, a média, az üzleti világ, a kultúra és a sport különböző intézményeinél világszerte “fordított napot” tartanak, ahol a gyerekek egyrészt belekóstolnak a felnőtt szerepekbe, másrészt elmondhatják, mit gondolnak az adott közegről, és megtudhatják, milyenné válik az a világszelet, mire ők felnőnek.

Idén felkértük az iskolák diákjait és tanárait, hogy az évforduló tiszteletére saját intézményükben is szervezzenek Gyerekhang programokat. Irányítson egy napig egy diákigazgató!  Tartsanak a gyerekek órákat! Rendezzenek diák vitafórumot az iskolai élet helyzetéről! Jelezzék kék színű öltözékkel, díszítéssel, hogy fontosnak tartják a gyerekjogokat! Egy tanár-diák szerepcsere vagy a kékítés nemcsak a gyerekjogok népszerűsítésére, de egymás véleményének, személyiségének mélyebb megismerésére, elfogadására is lehetőséget ad.

 

A mávtelepi Wesley János Általános Iskola így ünnepelte a Gyermekek Világnapját:

A gyerekek világnapját megelőző napon diákönkormányzati tanácsot hívtunk össze, ahol minden osztály dökös vezetőjét beavattuk, hogy mit is kell tudni a Gyermekjogi Egyezmény 30 éves évfordulójáról.

Arra kértük őket, hogy tegyenek javaslatot a fordított nap lebonyolítására, illetve válasszák ki az iskolai közösség számára leginkább fontosnak tekinthető gyerekjogokat. Velük együtt kértük meg a gyerekeket és tanárokat, hogy következő nap öltsék magukra a nap emblematikus színét, és bekészítettük a kéküléshez szükséges lufikat és szalagokat is.

A nagy napon valóban sokan érkeztek kékben, és egy teljes iskolát érintő közös első órával nyitottuk meg Gyermekek Világnapját. Először röviden elmeséltük a nap lényegét, amit gyereknyelven néhány mondatban egy 6. osztályos fiú foglalt össze:

“Képzelj el egy napot, amikor meghallgatják, meghallják és megértik a hangodat…”

Az első videó, amit megtekintettünk, a mostani november 20-át beharangozó nemzetközi videó magyar változata volt. A dökös képviselők néhány nagyobb gyerekkel együtt felolvasták az általuk kiválasztott gyerekjogokat, aztán megnéztünk az UNICEF néhány rövidebb videóját a gyerekjogokról. A gyerekek feladata az volt, hogy találják, ki melyik videó, milyen jogra is vonatkozhat.

Ezek után következtek a korábbi évek gyerekhangos „hatalomátvételéről ” szóló videók és képek, továbbá a mávtelepi gyerekek személyes élményeit felidéző, és őket is megkacagtató (DONE ügynökségnél, a tűzoltóknál, vagy éppen a Chez Dodo-ban készült) felvételek.

A “kék-nap” jegyében átpörgettük az elmúlt években kivilágított impozáns épületek fotóit is, és az óra végén természetesen a gyerekek és tanárok arcát is kékre pingáltuk, kék szalagot és karkötőt kaptak a karjukra, lufikat a kezükbe. Végül megnéztük a #GoBlue videót , aminek elsöprő lendületétől átlényegülve nagy csatakiáltással nyitottuk meg a Gyerekek Világnapját!

A szünetek sem maradtak élménymentesek. A diákok felnőtt szerepekbe bújhattak olyan feladatokat vállalva, amelyeket a fordított nap kivételével mindig felnőttek intéztek: volt, aki folyosói ügyeletben jeleskedett, olyan, aki a büfében szolgált ki, más a szemétszedést koordinálta, a legtöbben takarítottak, udvart söpörtek, de az uzsonnaosztásnak is volt gazdája, és volt, aki almát, almalevelet osztott szét a társainak.

Ezek után egyes testvérosztályok saját gyerekjogi plakátokat készítettek, mások gyereknyelvre fordítva tüzetesebben is megnézték a gyerekjogokat, és a feladatok teljesítése végén mosolygós UNICEF-es matricákat kaptak ajándékba. Jó hangulatban telt a délelőtt, a gyerekek boldogak voltak, hogy ez a világnap kifejezetten róluk szól!

A mávtelepi gyerekhang kommandó

Tovább a Gyerekhang főoldalra

Segíts a kritikus helyzetben lévő gyerekeknek!

Havi rendszeres adományoddal életeket menthetsz.

Segítek