Jemen: gyermekkor a háború, az éhínség és a koronavírus árnyékában

Jemenben a koronavírus tüneteit mutató embereket szinte egyetlen egészségügyi intézmény sem fogadja. Bár sokak számára az orvosi ellátás jelentené az egyetlen esélyt a túlélésre, a kórházak többsége teljesen megtelt, az állandó személyzeti, eszköz és felszereléshiány miatt pedig képtelenek ellátni a betegeket.

A koronavírus megjelenése elviselhetetlen tehert jelent a jemeni egészségügyi rendszer számára, amely már most az összeomlás szélén áll. Az öt éve tartó háború miatt több ezren haltak meg, családok ezrei váltak otthontalanná, és esténként 2 millió gyermek fekszik le éhesen. A lakosság 80%-át humanitárius szervezetek segítenek a túlélésben és boldogulásban.

Az UNICEF komoly aggodalomnak adott hangot, ugyanis ez év júliusától több segítségnyújtó program szakadhat meg, és számos projekt elindítása kerülhet veszélybe a súlyos forráshiány miatt. Az UNICEF munkájának szünetelése katasztrofális hatással lehet a jemeni gyermekekre: több százezer súlyosan alultáplált gyermek veszítheti életét, ha elmaradnak a kezelések, ha nem kapják meg a nélkülözhetetlen védőoltásokat, és milliószám nem jutnak hozzá a tisztálkodáshoz és szomjoltáshoz szükséges tiszta ivóvízhez.

A jemeni gyermekek mindennapi szenvedéseit nehéz szavakba önteni. A családok életét bemutató képgalériánk azonban többet mond minden szónál.

Bepillantás egy jemeni szülészet mindennapjaiba

© Giles Clarke for UNOCHA

Sofia újszülött ikreit tartja a karjában az Aden-i Al Sadaqah Kórház szülészetén. Az édesanya szomáliai származású, de 15 éve menekültként él Jemenben. Az asszonynak összesen kilenc gyermeke született, de három kisbabája meghalt a szülés közben fellépő komplikációk miatt.

© Giles Clarke for UNOCHA

A képen látható csecsemők mindössze kétnaposak. Édesanyjuk, Sofia egy pillanatra sem veszi le szemét két kisfiáról, akik egy-egy kartondobozban alszanak az ágya végében. A gyermekeknek nincs saját fekhelyük. Sofia viszont annak is örül, hogy egyáltalán eljutottak egy még működő kórházba, mivel Jemenben az egészségügyi intézmények fele mostanra végleg bezárt.

© Giles Clarke for UNOCHA

3 millió ember él menekültként a saját országában

© Giles Clarke for UNOCHA

A 15 éves Ibtissam 2015-ben veszítette el szüleit. A lány hét testvérével maradt magára, és jelenleg ő az egyetlen kenyérkereső a családban.

© Giles Clarke for UNOCHA

Ibtissan egyike annak a 3 millió jemeninek, akik a háború miatt menekültek el az otthonaikból. A fiatal lány hét testvérével együtt most egy sátorban él egy belső menekülteket befogadó táborban a fővárostól, Sana’a-tól 100 km-re. Ibtissan és testvérei többnyire száraz kenyéren és teán élnek. Néha a szomszédok adnak nekik egy kis ételt, bár ők is élelemszűkében vannak.

© Giles Clarke for UNOCHA

A jemeni menekültek embertelen körülmények között élnek a zsúfolt táborokban, ahol az alapvető higiéniai körülmények sem biztosítottak. A képen látható észak-jemeni menekülttábor felé épp homokvihar közelít, amely még nagyobb nehézséget jelent a vízgyűjtés során a gyerekek számára.

© Giles Clarke for UNOCHA

A 14 éves Ashwak családjában a fiatal lány feladata a vízgyűjtés.

© Giles Clarke for UNOCHA

Az öt éve tartó háború súlyos károkat okozott a jemeni vízellátórendszerekben, emiatt mostanra több millió ember biztonságos ivóvízellátása került veszélybe. Az érintett közösségek vízutánpótlásáról közvetlenül a segélyszervezetek gondoskodnak.

“Az erőforrások hiánya miatt 8.4 millió jemeni ember higiéniai szükségletei maradhatnak ellátatlanul. A segítségre szorulók közül 4 millió ember közvetlenül az UNICEF-től kap támogatást, akiknek a fele gyermek. A segítségnyújtásban részesülők rendkívül kiszolgáltatott helyzetben vannak. Őket érintik leginkább a fegyveres konfliktusok, a kolerajárvány és a menekültlét.” 

– Marixie Mercado, az UNICEF genfi szóvivője

 

5 év pusztítás és erőszak 

A véres háború 5 éve tart Jemenben, ahol a rombolás az élet minden területére kihat.

Fawaz’ túlélésének története

Jemenben kétmillió súlyosan alultáplált gyermek él, akiknek azonnali segítségnyújtásra van szükségük. A betegség következtében mostanra több ezren  haltak meg, a kis Fawaz’ azonban a szerencsések közé tartozik. A kisfiúban nagyon nagy a küzdeni akarás, ennek köszönhetően maradt életben. A kép készítésekor a 18 hónapos Fawaz’ már egy hónapja feküdt a kórházban.

© Giles Clarke for UNOCHA

© Giles Clarke for UNOCHA

A súlyos alultápláltság tünetei Fawaz’ bőrén is megmutatkoztak. A betegség velejárójaként a kisfiú hátán több seb keletkezett.

© Giles Clarke for UNOCHA

Amikor Fawaz’-t felvették a kórházba, életveszélyesen alultáplált volt, akut vizes hasmenéstől és hányástól szenvedett. A kisfiú teljesen le volt gyengülve. Eleinte alig bírta elfogyasztani a terápiás tejet, amelyet a megerősítése céljából adtak neki. A csöppség többször lebegett élet és halál között.

© Giles Clarke for UNOCHA

Fawaz’ édesanyja, Rokaya egy percre sem hagyta magára a beteg kisfiát. Az asszony éjjel-nappal a gyermek ágya mellett ült a kórházban. A gyógyszereknek és a terápiás élelmiszereknek köszönhetően Fawaz’ állapota gyorsan javulásnak indult, és két hónapnyi kezelés után elhagyhatta a kórházat.

© Giles Clarke for UNOCHA

Néhány hónappal a kórházi kezelés után Fawaz’-t (aki a két nagyobb testvérével látható a képen) mintha kicserélték volna. Minden nehézség ellenére a kisfiú mostanra teljesen meggyógyult! Az adományokból megvalósult kórházi kezelés megmentette Fawaz’ életét.

“A jemeni gyermekeknek tartós békére és stabilitásra van szükségük. Amíg ez nem valósul meg, mindent meg kell tennünk annak érdekében, hogy megmentsük a gyermekek életét és védelmet biztosítsunk a számukra.”

– Sara Beysolov Nyanti, UNICEF Jemen ügyvezető igazgatója

 

Megjegyzés: Az oldalon található egyes képek és képleírások az OCHA – az ENSZ Humanitárius Ügyek Koordinációs Hivatalának tulajdonát képezik.

Adományozz most

és segíts a jemeni gyerekeken!

SEGÍTEK