Korai fejlesztés a koronavírus-járvány idején

Szülők Fóruma, Százhalombatta – riport Schmidt Mónikával való beszélgetés alapján

A Szülők Fóruma Egyesület 1991-ben jött létre a gyermekek érdekvédelmének céljából. Első eredményét az akkor még fogyatékosok otthonaiban élő kiskorú gyermekek szupportálásában érte el, amely munka eredményeként a gyermekek napközben gyógypedagógus alkalmazásával fejlesztő napköziben vettek részt, a nap végén pedig hazatérhettek családjuk körébe.

Kezdetben néhány, mára mintegy 400 családot ellátó szervezet jelenlegi célja az egészségkárosodott és eltérő fejlődési ütemű gyermekek komplex helyreállítása, egészséges környezetbe való integrálása. Kiemelt feladata a születés körül károsodott, koraszülött, extrém kis súllyal született és genetikai károsodást szenvedett csecsemők és kisgyermekek korai fejlesztése, ép társaik közé integrálása.

Március 16-a óta a koronavírus-járvány okán, a Szülők Fórumának tevékenysége is korlátozottá vált. Az olyan kiemelt szolgáltatásait, mint amilyen a gyógyúszás is, amit körülbelül 50-60 család vesz igénybe, valamint a kéthetente a Védőnői Szolgálattal közösen végzett csecsemőszűrést, melynek során térítésmentesen vizsgálják meg a fejlődés ütemében egyedi tempót mutató gyermekeket, a jelen helyzetben nem tudja gyakorolni.

A mozgás, beszéd, értelem és magatartás területén végzett korai fejlesztés (konduktív pedagógia, gyógypedagógia, tervezett szenzomotoros tréning) illetve a részképesség zavaros gyermekek gyógypedagógiai fejlesztése azonban átkerült az online térbe, így jelenleg hozzávetőleg 30-40 család kap szakmai támogatást három szakértő kolléga segítségével.

Schmidt Mónika elnök, Pető Intézetben végzett konduktor egy hazánkban új módszerre, a JERR (Játék – Egyensúly – Reflex – Reguláció) terápiára hívja fel a figyelmet, hozzátéve, hogy jóllehet a korai fejlesztés vonatkozásában ő is azt vallja, hogy minden gyerek egyedi, így valamennyi fejlesztés egyénre szabottan működik jól, de Bendig Borbála JERR cikkeit jó szívvel ajánlja. A leginkább csecsemőkkel foglalkozó szakember kiemeli, hogy nem jó, ha a gyerekek fejlődése felgyorsul és a tapasztalat bizony az, hogy ez történik: ebben a rohanó világban például a kúszás-mászás olykor kimarad a gyermek mozgás fejlődése során. Schmidt azt javasolja, ha módunk van rá, próbáljunk, leheveredni a csecsemők mellé így motiválva a gyereket arra, hogy a saját ütemében haladjon a mozgással és ne akarjon feltétlenül felállni idejekorán.

Szintén fontosnak tartja a több közös játékot. „Tudom, nehéz, de próbáljunk meg lelassulni és valóban önfeledten együtt lenni a babával.” – jegyzi meg. „Fontos, hogy mind a gyereknek, mind a szülőnek legyen kedve a játékhoz, ne kötelező penzumként éljük meg.”

A Szülők Fóruma halmozottan sérült kisiskolásokkal is foglalkozik. Az ő, jelen helyzetben kényszerű digitális oktatásuk meglehetősen nehéz. Schmidt Mónika és csapata végiggondolta, milyen eszközöket találhatunk a háztartásában és ezen tárgyak felhasználásával kreáltak játékos gyakorlatokat. „A háztartásban fellelhető tárgyak számának és az anyák kreativitásának nincsenek határai.”

Mónika videói halmozottan sérült óvodásoknak, iskolásoknak készülnek. Szívesen segít személyre szóló feladatokkal amíg ideje, ereje engedi! szulokforuma@gmail.com-ra

A riportot készítette: Modla Zsuzsanna

Segíts a kritikus helyzetben lévő gyerekeknek!

Havi rendszeres adományoddal életeket menthetsz.

Segítek