Egy generáció korlátok nélkül – Rajtad áll a jövőd! 2021

Csajos csapat

Az UNICEF Magyarország 2018 és 2019 után 2021-ben is elindította a RAJTAD ÁLL A JÖVŐD! nevű programját. A nemzetközi kezdeményezés idén is 14-21 éves magyarországi fiatalok számára teremtett lehetőséget, hogy a saját jövőjüket aktívan alakíthassák. A döntőbe jutott 5 csapat egyike a Csajos csapat.

A 17 évesekből álló nyíregyházai csapat fogyatékkal élő fiatalok életminőségének és esélyeinek  javítását tűzte ki célul ötletével. A településen szervezett helyi fesztivál keretében szeretnének olyan programot szervezni, aminek a célcsoportja a fogyatékkal élő fiatalok, és a program keretében sérült és egészséges fiatalok egymással való párbeszédét szeretnék elősegíteni, ezzel egyrészt érzékenyíteni az egészséges fiatalokat a fogyatékkal élők helyzetére, másrészt javítani a helyi fogyatékkal élő fiatalok életminőségét, esélyeit.  Az esemény után a tervek között szerepel, hogy egy online kampányban toborozzák a résztvevőket és hívják fel figyelmüket a témára – hogy ennek segítségével egy hatékonyabb támogatói közeget építsenek ki.

Tovább a Rajtad áll a jövőd! főoldalra

Segíts a kritikus helyzetben lévő gyerekeknek!

Havi rendszeres adományoddal életeket menthetsz.

Segítek