Minden lány jövőjéért

Minden lánynak joga van ahhoz, hogy biztonságban nőjön fel, tanulhasson, és szabadon álmodhasson a jövőjéről. Mégis, a világ számos pontján lányok milliói ma sem kapják meg ugyanazokat a lehetőségeket, mint társaik. Sokuknak túl korán kell felnőniük, lemondaniuk az iskoláról, vagy szembenézniük az erőszak és a kirekesztés veszélyével. 

Míg egyes országokban az egyenlőtlen bérek, a munkahelyi diszkrimináció vagy a politikai részvétel hiánya jelenti a legnagyobb kihívást, addig másutt a lányoknak azért is küzdeniük kell, hogy iskolába járhassanak, elkerüljék a gyermekházasságot, vagy védelmet kapjanak az erőszakkal szemben. Bár az elmúlt évtizedekben sokat javult a helyzet, ma is több mint 120 millió lány marad ki az oktatásból, és milliók nőnek fel olyan körülmények között, ahol gyermekként felnőtt terheket kell viselniük.  

Az UNICEF azért dolgozik, hogy minden lány esélyt kapjon képességei kibontakoztatására, saját jövőjének alakítására és egy olyan életre, amelyet nem a körülményei, hanem a lehetőségei határoznak meg. 

Állj mellénk, és támogasd a lányok oktatásáért, egészségéért és jogaiért létrehozott programjainkat! 

 

SEGÍTEK

Támogatásod jelképeként egy EVA REMENYI karkötőt küldünk Neked! 

Ez a különleges karkötő a szeretet és az összefogás erejét hordozza magában. Középpontjában egy kovácsolt felületű, aranyozott szív áll, amely UNICEF-kék, állítható méretű zsinóron kapott helyet. Az elegáns díszdobozban érkező ékszer nemcsak stílusos kiegészítő, hanem egy közös ügy iránti elköteleződés jelképe is.

Az adományod pedig még többet jelent: valódi esélyt és reményt nyújt a lányoknak, és mérhető változást indít el az életükben. 

Reményi Éva vagyok, az EVA REMENYI ékszermárka alapítója és tervezője. 15 éve alkotok nők számára személyes ékszereket, talizmánokat, amelyek túlmutatnak a díszítésen: történeteket mesélnek, érzéseket és életszakaszokat őriznek, és segítenek viselőiknek kifejezni, kik ők, és mit szeretnének megmutatni magukból a világnak. Munkáimat organikus formák és tökéletlen felületek jellemzik, amelyek az emberi létezés egyediségét és tökéletlenségének szépségét ünneplik. Hiszek abban, hogy a tárgyaink nemcsak kifejeznek minket, hanem erőt, kapaszkodót és személyes jelentést is adhatnak a mindennapokban.

Egészen fiatal korom óta fontos számomra a társadalmi felelősségvállalás. Hiszem, hogy a segítségnyújtásnak a mindennapjaink természetes részének kellene lennie. Nem mehetünk el közömbösen azok mellett, akiknek nagyobb szükségük van a támogatásra, különösen akkor, ha gyermekekről van szó. Nagy öröm számomra, hogy az UNICEF-fel közösen egy olyan kezdeményezés részese lehetek, amely a lány gyermekek támogatását szolgálja. Hiszek abban, hogy mindannyiunknak van lehetősége tenni egy jobb, elfogadóbb és igazságosabb világért, akár egy apró gesztussal is.

 

ÍGY SEGÍT A TÁMOGATÁSOD:

29.000 Ft-ból

2 családi higiéniai csomagot biztosíthatunk az alapvető szükségletek fedezésére.

A készletben vödör, szappan, női higiéniai termékek és víztisztító tabletta található.  

SEGÍTEK

35.000 Ft-ból

2 lány számára egy éven keresztül tudunk iskolai felszerelést biztosítani.  

A csomagban iskolatáska, könyvek, füzetek és tanszerek találhatóak.

SEGÍTEK

50.000 Ft-ból

2 baba-újraélesztő készletet tudunk beszerezni a születéskor nem lélegző újszülötteknek. 

A csecsemőkori alultápláltságot terápiás tejjel és élelmiszerekkel kezeljük.

SEGÍTEK

Hogyan segít az UNICEF?

Az UNICEF világszerte azért dolgozik, hogy minden lány biztonságban nőhessen fel, tanulhasson, és megkaphassa a lehetőséget arra, hogy kibontakoztassa a benne rejlő képességeket. Kormányokkal, civil szervezetekkel és helyi közösségekkel együttműködve azon dolgozunk, hogy csökkenjenek az egyenlőtlenségek, és a lányok hozzáférjenek azokhoz a szolgáltatásokhoz és lehetőségekhez, amelyek jobb jövőt teremthetnek számukra. 

Programjaink a gyermekházasság és a nemi alapú erőszak megelőzése mellett támogatják a lányok mentális jóllétét, segítik tanulásukat és készségeik fejlesztését, hogy minél több lehetőséget kapjanak képességeik kibontakoztatására és jövőjük alakítására. 

2025-ben az UNICEF programjai révén: 

– több mint 86 millió lány jutott hozzá oktatási lehetőségekhez, 

– közülük 17 millióan vettek részt készségfejlesztő és a jövőbeli munkavállalást segítő programokban, 

– több mint 100 millió lány kapta meg a HPV elleni védőoltást, 

– 50 millió serdülő lány részesült a gyermekházasság megelőzését szolgáló programok támogatásában. 

Munkánk azonban túlmutat a közvetlen segítségnyújtáson. Az UNICEF azért is dolgozik, hogy a lányok ne csupán támogatást kapjanak, hanem hallathassák a hangjukat, részt vehessenek a döntésekben, és aktívan alakíthassák saját közösségük jövőjének. Ennek érdekében világszerte támogatjuk azokat a helyi szervezeteket és kezdeményezéseket, amelyek nap mint nap a lányok jogaiért és lehetőségeiért dolgoznak. Mert amikor egy lány esélyt kap, nemcsak az ő élete változik meg, hanem családja, közössége és a következő generációk jövője is. 

Minden adomány egy új esélyt jelenthet valakinek. 
Csatlakozz hozzánk, és tegyünk együtt a lány gyermekek jogaiért és álmaiért! 

 

SEGÍTEK

A lányok jövőjéért világszerte

Fontos tudnivalók

A karkötőt csak azoknak tudjuk biztosítani, akik legalább 29.000 Ft-os adományt adnak ezen az oldalon keresztül. Ez az összeg teszi lehetővé, hogy a lehető legtöbbet tudjuk fordítani a lány gyermekek egészségének, biztonságának és jövőjének támogatására. 

A karkötőt logisztikai partnerünk, a Webshippy készíti elő és adja át a GLS futárszolgálatnak. A szállításhoz szükséges adatok megadása után várhatóan 5–7 munkanapon belül kézhez kapod a csomagot. 

Jelenleg a postázást csak Magyarország területére tudjuk biztosítani, ezért a karkötőt sajnos nem áll módunkban külföldi címre postázni.  

Ha bármilyen kérdésed van, vagy problémát tapasztalsz, munkatársaink szívesen segítenek. Telefonon hétköznapokon 9:00 és 17:00 között érhetsz el minket a következő számon: 06 1 201-4923. E-mailben pedig bármikor felveheted velünk a kapcsolatot az adomany@unicef.hu címen, igyekszünk gyorsan válaszolni! 

Hálásan köszönjük, hogy támogatni szeretnéd a világ legkiszolgáltatottabb gyermekeiért végzett munkánkat. Amennyiben adományozol ezen az oldalon, de nem kéred a karkötőt, kérjük az adományűrlap megjegyzés rovatába írd be ezt a kérést. De az unicef.hu/segitek oldalon szintén adományozhatsz. Ebben az esetben nem küldjük el a karkötőt.  

Köszönjük segítő szándékodat! Természetesen megértjük, hogy nem mindenki számára lehetséges ekkora összegű támogatást adni. Ha szeretnéd, más programjainkat is támogathatod bármilyen összegű egyszeri vagy rendszeres adománnyal. Ezt például itt teheted meg: unicef.hu/segitek 

A Te segítségeddel még több lánynak adhatunk reményt.

Támogasd a lány gyerekekért végzett munkánkat, és viseld büszkén a karkötőt, amely összeköt minket!

SEGÍTEK