Gyerekek a fegyverek árnyékában

Emberemlékezet óta nem dúlt annyi háború, mint idén: 450 millió gyermek él súlyos nélkülözésben, teljes bizonytalanságban a konfliktusövezetekben. Ukrajna, Szudán, Gáza, Szíria, Jemen és Haiti csak néhány helyszín a jelenleg is zajló 110 fegyveres konfliktus közül, ahol – mint minden esetben – az erőszaknak a gyermekek a legfőbb áldozatai.

Az UNICEF munkatársaiként világszerte azon dolgozunk, hogy élelmiszerhez, ivóvízhez, orvosi ellátáshoz, menedékhez, valamint lelkisegélyhez juttassuk a nélkülöző, traumatizált gyerekeket – és akkor is mellettük maradunk, amikor a hírek már a következő válságról szólnak.

Csatlakozz Te is az UNICEF-hez havi rendszeres adományozóként, és támogasd életmentő tevékenységünket, újjáépítési programjainkat! ↓

SEGÍTEK

Nekünk, akik békében élhetünk, egyetlen eszköz van a kezünkben: a segítségnyújtás. Ezzel a céllal fogott össze az UNICEF Magyarország és több ismert hazai haditudósító, akik testközelből látták a világ legveszélyesebb helyeit, és személyesen tapasztalták meg, hogy mit élnek át a gyermekek és családjaik, hogyan képesek a háborúban tovább élni. Most együtt szeretnénk felhívni a figyelmet az érintett országokban tapasztalható nélkülözésre, a fegyverek árnyékában élő gyerekek szenvedésére, és arra, hogy segítő kezet nyújtani közös felelősségünk.

Al Ghaoui Hesna

(független)

S. Takács András és Cseke Eszter

(On The Spot)

A konfliktusövezetkben élelemre, vízre és egészségügyi ellátásra van szükség! Támogatóink nélkül nem tudunk eleget tenni. Rád is szükségünk van! ↓

 

Mit jelent támogatásod?

3.000 Ft

30 adag Plumpy’Nut nevű terápiás mogyorókészítményt jelent.

SEGÍTEK

4.000 Ft

40 db szappant vagy 400 db víztisztító tablettát biztosít.

SEGÍTEK

6.000 Ft

2 adag járványos gyermekbénulás (polio) elleni védőoltást fedez.

SEGÍTEK

A háborús helyzetekben mindig a gyermekek a legkiszolgáltatottabbak.

A bombázások és fegyveres összecsapások közben igen gyakran éri támadás a civil lakosság által használt iskolákat, kórházakat, de a taposóaknák és a harcok után maradt robbanóanyag-maradványok által megölt civilek több mint fele is gyerek. A gyermekek elleni támadások az előző évtizedben megháromszorozódtak, és 2023 végére világszerte mintegy 47,2 millió gyermek kényszerült lakóhelye elhagyására a fegyveres konfliktusok és az erőszak miatt.

Válsághelyzetekben a gyermekjogok sokszor háttérbe szorulnak. A gyermekek elleni támadások megszüntetése, megelőzése és jobb nyomon követése érdekében az ENSZ Biztonsági Tanácsa hat, a gyermekek ellen fegyveres konfliktusok idején gyakran elkövetett súlyos jogsértést nevezett meg és ítélt el: gyermekek megölése és megcsonkítása; gyermekkatonák besorozása vagy felhasználása; iskolák és kórházak elleni támadások; gyerekekkel szemben elkövetett nemi erőszak és egyéb súlyos szexuális bűncselekmény; gyermekek elrablása; és a humanitárius segítségnyújtás megtagadása a gyerekektől.

Világszerte azon dolgozunk, hogy azonnali támogatást tudjunk nyújtani, amikor a gyerekek nincsenek biztonságban és jogaik súlyosan sérülnek.

 

 

SEGÍTEK

Hogyan segítünk a konfliktusövezetekben?

 

A válságok sok helyen átfedésben vannak és fel is erősítik egymást: a fegyveres konfliktusok mellett a közelmúlt pusztító természeti katasztrófái, a fokozódó éghajlati kihívások, a tomboló járványok és az ezek nyomán kialakuló élelmiszerellátási bizonytalanság is veszélyezteti a gyermekek életét.

ÉLETMENTŐ TÁMOGATÁSSAL

Az UNICEF mindent megtesz annak érdekében, hogy a vészhelyzetekben a gyermekek azonnali szükségletei biztosítva legyenek. Támogatóinak köszönhetően 72 órán belül eljuttatja az életmentő segítséget a világ bármely pontjára, és helyszíni kollégái készen állnak, hogy elérjék a bajba jutott gyermekeket. A konfliktus sújtotta területeken elsődleges feladatai közé tartozik az élelmezés, a vészhelyzeti egészségügyi ellátás, valamint az alapvető higiéniai feltételek megteremtése. A nehéz helyzetben lévő lakosság ivóvízellátásáról is gondoskodik: részt vesz a vízellátó rendszerek rehabilitálásában, víztartályokat állít fel, szükség esetén pedig akár kutakat is fúr.

LELKI SEGÍTSÉGNYÚJTÁSSAL

A válságövezetekben élő gyermekek közül sokan nem tudják feldolgozni az átélt szörnyűségeket, emiatt folyamatosan rémálmoktól és pánikrohamoktól szenvednek. Az UNICEF pszichoszociális segítségnyújtás keretében képzett pszichológusok és szociális munkások bevonásával támogatja a traumatizált gyermekeket és nevelőiket a lelki megrázkódtatások feldolgozásában. Emellett a gyermekek testi épségének megőrzése érdekében szervezetünk alternatív balesetmegelőzési órákat tart, ahol a gyerekek megismerkedhetnek az olyan rájuk leselkedő veszélyforrásokkal, mint a harcokból visszamaradt aknák, robbanószerek és lövedékek.

VÉSZHELYZETI OKTATÁSSAL

Az UNICEF számára prioritás, hogy a válságövezetekben folyamatosan segítse a gyermekek iskoláztatását. Az oktatás azért is kulcsfontosságú terület, mert általa a gyermekek visszatérhetnek az ismerős napi rutinhoz, képességeik szerint fejlődhetnek, és a biztonságos iskolai környezet segítséget nyújthat számukra a megrázkódtatások feldolgozásában is. Az UNICEF vészhelyzetek esetén akár néhány nap alatt képes felállítani egy sátoriskolát, és az úgynevezett “iskola a dobozban” csomagjával a gyermekek alapvető tanszereiről is gondoskodik. Reintegrációs programmal támogatja a gyerekkatonákat, részt vesz a családjuktól elszakított gyerekek szüleinek felkutatásában, a szülő nélkül maradt gyerekeket pedig távolabbi rokonoknál helyezi el.

Adományod nélkülözhetetlen segítség azok számára, akik mindenüket elveszítették: családjukat, otthonukat, biztonságukat. Kérjük, támogasd Te is az UNICEF életmentő munkáját! 

 

SEGÍTEK

 

Hol van szükség leginkább segítségre?

SEGÍTEK

 

Tudnivalók a rendszeres támogatásról:

 

A rendszeres támogatás egy olyan adományösszeg felajánlását jelenti, amely egy egyszeri regisztrációt követően havonta egyszer automatikusan megérkezik hozzánk. A rendszeres adományoknak köszönhetően tudunk a leggyorsabban és tervezhető módon segítséget nyújtani a világ legveszélyeztetettebb gyermekei számára.

Az ismétlődő fizetés részleteiről itt olvashatsz bővebben: https://unicef.hu/felhasznalasi-feltetelek

Az adományozás leggyorsabb módja a bankkártyás támogatás. Az űrlapon először válaszd ki a havi támogatásod összegét. Néhány személyes adatod megadása után kérjük, járulj hozzá, hogy emailen és telefonon keresztül tarthassuk veled a kapcsolatot. Az adatok megadása után az „Adományozok” gombra kattintva átjutsz az OTP SimplePay felületére, ahol beregisztrálhatod a bankkártyádat. A sikeres regisztrációt követően e-mailt kapsz, és az első támogatásod azonnal meg is érkezik az UNICEF-hez.

Amennyiben módosítanál az adományod összegén, szüneteltetnéd, leállítanád azt, vagy frissítenéd az adataidat, keress minket a központi elérhetőségeinken, telefonon a +36 1 201 4923 számon, vagy e-mailen keresztül a rendszeresadomany@unicef.hu címen.

Bankkártyacsere vagy számlaváltás esetén a támogatásod megszűnik, mert a beregisztrált bankkártyához kötődik az ismétlődő fizetés. A rendszeres támogatás folytatásához új bankkártyádat akár ezen az oldalon, akár az unicef.hu/segitek-en is újra regisztrálhatod.

A felajánlott havi rendszeres támogatás minden hónap 10-én érkezik meg hozzánk, amennyiben ezt a számlaegyenleged lehetővé teszi. Abban az esetben, ha a támogatás átérkezése sikertelen, a hónap második felében ismét megkíséreljük a megbízás teljesítését. Az adomány célba érésének az a feltétele, hogy az említett időszakok valamelyikében legyen elegendő pénz a regisztrált számlán. Köszönjük, ha erre figyelmet fordítasz! Mindenképpen felvesszük veled a kapcsolatot, ha több hónapig nem érkezik meg a támogatásod.

Szervezetünk különösen nagyra becsüli rendszeres támogatóit, és kiemelt figyelmet fordít a velük való kapcsolattartásra. Adományozóinkat e-mailben havi rendszerességgel informáljuk eredményeinkről és hazai eseményeinkről, adományozással kapcsolatos kérdésekben pedig telefonos kapcsolattartói csapatunk ad teljes körű tájékoztatást. Kérjük, hogy a regisztrációkor mindenképpen járulj hozzá, hogy e-mailen és telefonon keresztül tarthassuk veled a kapcsolatot!

Az adományok elosztását itt követheted nyomon hónapról hónapra:

https://open.unicef.org/

Nagy örömünkre szolgál, hogy Etikus Szervezetként vagyunk nyilvántartva, mert elfogadtuk az Etikai Kódexet, melynek fő sarokpontjai a hitelesség, törvényesség, átláthatóság és nyilvánosság: http://www.atlathatosag.eu/#tagok

Segíts a legnagyobb szükségben élőknek!

Havi rendszeres adományoddal életeket menthetsz.

SEGÍTEK

Lépj velünk kapcsolatba!

E-mail cím
Telefonszám
Üzenet
Köszönjük, hogy felvetted velünk a kapcsolatot!
Sajnos ez most nem sikerült, kérjük próbáld meg újra.