Ternyák Kata
(Imagine Szalon)

Ternyák Kata az Imagine szalon tulajdonosa, 1989-ben az iskola elvégzése után kiváltotta vállalkozói engedélyét, azóta a maga útját járja. Szülővárosában, Kiskunhalason saját fodrász szalonjában dolgozott, majd 2000-ben Budapestre költözött, maga mögött hagyva a szakmában addig elért eredményét.

2009-ben megnyitotta Budapesten saját fodrász szalonját Imagine néven. Kata fontosnak tartja, hogy vendégei frizuráját komoly odafigyeléssel alakítsák ki. Mivel vendégei sokszor kérték segítségét küllemük kialakításában, Kata létrehozott egy Nőgyár névre hallgató programot, ahol kis csoportokban, kellő időráfordítással és megfelelő szakemberek segítségével megmutatja és megtanítja vendégeinek, hogyan jelenítsék meg személyiségüket küllemükben. Ezt a programot Kata karitatív módon is hasznosítja.

Szalonja minden évben részt vesz a L’oréal által rendezett maratoni hajvágó napon, a Cut-A-Thon-on, amelynek bevételével jótékony célok mellé állnak. Az idei évben befolyt összeg az UNICEF Magyarország munkáját segíti.

 

“Azért kerestem az UNICEF-fel való együttműködést, mert őszintén hiszek a szervezet munkájában. A célom az, hogy olyan gyermekeket, olyan lánygyermekeket segítsek, akiknek nem adatik meg, hogy az enyémhez hasonló támogató családban nőjenek fel. Az UNICEF-fel együtt azért küzdök, hogy minél több gyermeknek megadasson a lehetőség, hogy megvalósítsa önmagát.”

 

Te is csatlakozhatsz Ternyák Katalinhoz, hogy támogasd az UNICEF gyerekekért folytatott munkáját. 

(Ne felejtsd el a közlemény rovatba beírni: Ternyák Katalin)

Csatlakozom

Segíts a kritikus helyzetben lévő gyerekeknek!

Havi rendszeres adományoddal életeket menthetsz.

Segítek