Védekezés a vírus ellen – Útmutató szülők számára

A COVID-19 egy új vírus, és még mindig nem ismerjük teljesen, hogy milyen hatással van a gyermekekre. Tudjuk, hogy bármilyen életkorú emberek megfertőződhetnek a vírussal, de eddig aránylag kevés megbetegedést jelentettek a gyermekek körében. A vírus halálos is lehet, de a súlyosabb állapot eddig elsősorban az előrehaladott állapotú krónikus betegségekben szenvedő, idős emberek esetében fordult elő.

Ismerje meg a legfrissebb tényeket

Érdemes informálódni a koronavírus betegségről (COVID-19), ideértve annak tüneteit, szövődményeit, terjedését és megelőzését. Legyen naprakész a COVID-19-ről olyan megbízható forrásokon keresztül, mint például az UNICEF és a WHO, valamint a Nemzeti Népegészségügyi Központ és az operatív törzs tájékoztatásai. Legyen óvatos a hamis információkkal és az álhírekkel kapcsolatban, amelyek szóbeli vagy online módon terjednek.

 

Ismerje fel a koronavírus tüneteit gyermekénél

Gyanú esetén mindenképpen forduljon orvoshoz, először hívja fel háziorvosát, tájékoztassa a tüneteiről és arról, hogy hogy járt-e olyan országban, ahol nagymértékű a fertőzés. Ne feledje, hogy a koronavírus tünetei, például a köhögés vagy láz, nagyon hasonlóak lehetnek az influenza vagy a megfázás tüneteihez. Ha gyermeke megbetegszik, ne engedje közösségbe. Fontos, hogy otthon folytassák az iskolai munkát. Lehet online, az interneten követni az iskolai tananyagot, vannak olyan kiadók, amelyek ingyen letölthetővé tették a járvány idejére a tankönyveket és a televízió is sugároz oktatási műsorokat segítségként. Magyarázza el gyermekének egyszerű szavakkal, hogy mi történik, és nyugtassa meg, hogy biztonságban van.

 

Mutassa meg a helyes gyakorlatokat

A gyermekének tanítson meg olyan gyakorlatokat, mint a helyes, alapos és gyakori kézmosás, a könyökhajlatba vagy zsebkendőbe köhögés és tüsszentés. A használt zsebkendőket helyezzék zárt szemétgyűjtőbe, valamint ne érintsék meg a szemüket, a szájukat vagy az orrukat, ha nem mosták meg megfelelően a kezüket.

 

A helyes kézmosás

  1. lépés: Nedvesítse be a kezét meleg folyóvízzel.
  2. lépés: Vigyen fel annyi szappant, hogy befedje a kezeket.
  3. lépés: Dörzsölje be a kéz minden felületét – beleértve a tenyereket, a kézfejeket, az ujjak között és a körmök alatt – legalább 20 másodpercig.
  4. lépés: Alaposan öblítse le vízzel.
  5. lépés: Szárítsa meg a kezét. A törölközőket gyakran cserélje.

 

Gyakran mosson kezet, különösen étkezés előtt és után; orrfújás, köhögés vagy tüsszentés után, amikor mosdóba megy és ha láthatóan piszkos a keze. Ha éppen nem áll rendelkezésre szappan és víz, használjon alkoholos alapú kézfertőtlenítőt, amely legalább 60% alkoholt tartalmaz. Mindig mosson kezet szappannal és vízzel, ha a kezei láthatóan piszkosak.

 

Segítsen a gyermekének a stressz kezelésében

A gyermekek a stresszre különféle módon reagálhatnak. Általános reakciók lehetnek az alvászavarok, az ágybavizelés, a gyomor- vagy a fejfájás, szorongás, visszavonulás, düh, ragaszkodó érzés vagy az egyedül maradástól való félelem. Válaszoljon a gyermek reakcióira támogató módon, és magyarázza el neki, hogy ezek normális reakciók egy ilyen nem megszokott helyzetben. Hallgassa meg aggodalmait, és szánjon időt arra, hogy megnyugtassa, biztosítsa, hogy biztonságban van és gyakran dicsérje.

Ha lehetséges, adjon lehetőséget a gyermek számára a játékhoz és a pihenéshez. Tartsa be a rendszeres rutinokat és napirendeket, amennyire csak lehetséges, különös tekintettel az alvásidőre, és hozzanak létre újakat a megváltozott környezetben. Mutassa be a gyerek életkorának megfelelően a tényeket, magyarázza el, hogy mi történik, és adjon egyértelmű példákat arról, hogy mit tehetnek a saját és mások védelme érdekében a fertőzés ellen. Próbálja nyugodtan elmagyarázni a kialakult helyzetet.

Például, ha gyermeke rosszul érzi magát, otthon vagy a kórházban, ezt mondhatja: „Azért kell otthon/ a kórházban maradnod, mert ez biztonságosabb a te és barátaid számára is. Tudom, hogy időnként nehéz (talán félelmetes vagy akár unalmas), de be kell tartanunk a szabályokat, hogy mi is és mások is biztonságban legyenek”.

ELLENŐRZŐ LISTA SZÜLŐKNEK ÉS GONDVISELŐKNEK

 

  • Amennyire lehetőségeik engedik, maradjanak otthon.
  • Kísérje figyelemmel gyermeke egészségét, forduljon orvoshoz, ha jellemző tüneteket észlel, lehetőleg telefonon
  • Mutassa meg gyermekének a megfelelő higiéniai gyakorlatokat
  • Gyakran mosson kezet szappannal és folyóvízzel. Ha szappan és víz nem állnak rendelkezésre, használjon alkoholos alapú kéztisztítót, amely legalább 60% alkoholt tartalmaz. Mindig mosson kezet szappannal és vízzel, ha kezei láthatóan piszkosak.
    • Győződjön meg arról, hogy rendelkezésükre áll ivóvíz, a WC-k pedig tiszták és elérhetőek.
  • Gondoskodjon arról, hogy a hulladékot biztonságosan gyűjtsék, tárolják és ártalmatlanítsák.
  • Zsebkendőbe vagy a könyök hajlatába köhögjön vagy tüsszentsen, és kerülje az arca, a szeme, a szája és az orra érintését
  • Bátorítsa gyermekét, hogy tegyen fel kérdéseket, és mondja el érzéseit. Ne felejtse el, hogy gyermekének különböző reakciói lehetnek a stresszre; legyen türelmes és megértő.
  • A tények ismeretével igyekezzen elkerülni a megbélyegzést, és emlékeztesse a gyerekeket, hogy legyenek figyelmesek egymással

 

Az alábbiakban javaslatokat teszünk arra, hogyan vonjuk be a különféle korú gyerekeket a koronavírus és más vírusok terjedésének megelőzésébe és ellenőrzésébe. A tevékenységeket természetesen tovább kell alakítani a gyermekek sajátos igényei alapján (nyelv, képesség, nem stb.).

 

Óvoda

  • Tanítsa meg a gyermekének, hogy ha köhög és tüsszent, azt lehetőleg a könyökhajlatba vagy zsebkendőbe tegye, a használt zsebkendőt zárt szemetesbe dobja. Akár énekeljenek egy dalt kézmosás közben, hogy gyakorolják az ajánlott 20 másodperces időtartamot.
    • A gyermekkel „gyakorolhatják” a kézmosást kézfertőtlenítővel is
  • Dolgozzon ki egy módszert a kézmosás nyomon követésére, és dícsérje meg a gyakori / időben történő kézmosást
  • Babák, játékok segítségével mutassa meg a tüneteket (tüsszentés, köhögés, láz), és mit tegyen, ha betegnek érzi magát (azaz fáj a feje, fáj a gyomra, melege vagy vagy nagyon fáradtnak érzi magát), és hogyan tud segíteni valakinek, aki beteg (legyen empatikus és gondoskodó)
  • A gyermekek üljenek egymástól távolabb, gyakorolják, hogy kinyújtják a karjukat, vagy „kiterjesztik szárnyukat”. Legyen elég hely közöttük, hogy ne érintsék meg barátaikat.

 

Általános Iskola

  • Hallgassa meg a gyermekek aggodalmait, válaszoljon kérdéseikre az életkoruknak megfelelő módon; de ne terhelje őket túl sok információval. Ösztönözze érzéseik kifejezésére és közvetítésére. Beszélje meg a különböző reakciókat, amelyeket esetleg tapasztalhatnak, és magyarázza el, hogy ezek a normális reakciók egy új, ismeretlen helyzetre.
  • Hangsúlyozzuk, hogy a gyermekek sokat tehetnek a saját és mások biztonsága érdekében.
    • Mutassa meg, hogyan minimalizálják a közösségi érintkezést (álljon távolabb a barátaitól, kerülje el a nagyobb tömeget, ne érintse meg az embereket, ha nem szükséges, stb.)
    • Beszéljenek a helyes egészségügyi magatartásról, például hogy a könyökhajlatba, zsebkendőbe köhögjenek, tüsszentsenek és gyakran, alaposan mossanak kezet.
  • Segítsen a gyermekének a betegségmegelőzés és -kontroll alapfogalmainak megértésében. Használjon olyan gyakorlatokat, amelyek demonstrálják a baktériumok/vírusok terjedését. Például, ha színes vizet tesz egy spray-palackba, és egy darab fehér papírra permetezi, figyeljék meg, milyen messzire mennek a cseppek.
  • Mutassa meg, miért fontos 20 másodpercig kezet mosni szappannal és vízzel.
    • Tegyen egy kis mennyiségű csillámport a gyerek kezébe, és először csak vízzel próbálják meg lemosni. Figyeljék meg, mennyi csillámpor marad, majd 20 másodpercig mossák le szappannal és vízzel.
  • Beszélgessenek arról, hogyan tudják megelőzni és kezelni a kiközösítést és megbélyegzést.
    • Beszélgessenek a különféle reakciókról, amelyeket tapasztalnak, és magyarázza meg, hogy ezek normális reakciók ismeretlen, új helyzetekre. Ösztönözze őket érzelmeik kifejezésére és közlésére.

 

Középiskola

  • Ügyeljen arra, hogy hallgassa meg a gyermeke véleményét, gondolatait és aggodalmait, és válaszoljon kérdéseire.
  • Hangsúlyozza, hogy a gyermek maga is sokat tehet saját és mások biztonságának megőrzése érdekében.
    • Mutassa meg, hogyan minimalizálja a szociális érintkezést.
    • Beszélgessenek a helyes egészségügyi magatartásról, például, hogy a könyökhajlatba, zsebkendőbe köhögjön, tüsszentsen és gyakran, alaposan mosson kezet.

 

Segíts a kritikus helyzetben lévő gyerekeknek!

Havi rendszeres adományoddal életeket menthetsz.

Segítek