Azonnali segítségre van szükség

Földrengés Marokkóban

Szeptember 8-án, nem sokkal este 11 óra után 6,8-as erősségű földrengés rázta meg Marokkót. A hatóságok által megerősített adatok szerint több mint 6.000 lakos veszítette életét. A sérültek száma meghaladja a 2.000-ret, közülük sokak állapota válságos. Az áldozatok és a sebesültek valós aránya azonban ennél jóval magasabb is lehet. Mivel a természeti csapás által sújtott települések nagy része nehezen megközelíthető, hegyvidéki területeken található, így folyamatosan zajlik a mentés és a katasztrófa mértékének megbecsülése. Családok maradtak egyik pillanatról a másikra fedél nélkül, és gyermekek szorulnak vészhelyzeti ellátásra. A földrengés által legsúlyosabban érintett körzetekben megközelítőleg 1,8 millióan élnek, akik a folyamatos utórengések okán továbbra is életveszélyben vannak. 

Árvíz Líbiában

Szeptember 10-én ért partot a Daniel nevű vihar Líbiában, aminek következtében súlyos árvíz pusztított az ország számos területén, valamint átszakadt két, a tengert a városoktól távol tartó gát. A hatóságok jelentése szerint több mint 6.000 ember veszítette életét, és többezer embert tartanak nyilván eltűntként. A katasztrófa következtében több mint 35.000 ember vált otthontalanná. Folyamatosan zajlanak a mentési munkálatok, amelyben a helyszínen tartózkodó kollégáink is részt vesznek, akik a szétszakadt családok újraegyesítésén is fáradhatatlanul dolgoznak. A vihar pusztításában érintett régióban 664.000 ember él, közülük 283.000 gyermek, számukra higiéniai felszereléseket, tiszta ivóvizet, gyógyszereket, orvosi felszereléseket, valamint a túlélésükhöz szükséges eszközöket juttattunk el az országba. 

 

Adományozz most és segítsd vészhelyzeti munkánkat! 

A marokkói földrengéshez és a líbiai árvízhez hasonló, váratlan természeti katasztrófák esetén az UNICEF azonnal képes cselekedni. Támogatóinknak köszönhetően 72 órán belül eljuttathatjuk az életmentő segítséget a világ bármely pontjára. Mindezt egy vészhelyzeti alapból tudjuk megvalósítani, amelynek támogatásával lehetővé teszed, hogy azonnal segítséget nyújtsunk.

Helyszíni kollégáink készen állnak, hogy a azonnal segítséget nyújthassanak a bajbajutott gyermekeknek.

 

SEGÍTEK

Támogatásodból az UNICEF vészhelyzeti segélyszállítmányokat; életmentő eszközöket, orvosi felszereléseket, ivóvizet, élelmiszert, gyógyszereket juttathat el a természeti katasztrófa sújtotta térségekbe szerte a világon. 

 

Az olyan szerencsétlenségek közepette, mint a marokkói földrengés és a líbiai árvíz, a gyermekek a legkiszolgáltatottabbak. Mindent meg kell tennünk azért, hogy garantáljuk a védelmüket és az alapvető ellátásukat. Adományod nélkülözhetetlen segítség azok számára, akik hirtelen mindenüket elveszítették: családjukat, otthonukat, biztonságukat.

 

Segíts a kritikus helyzetben lévő gyerekeknek!

Havi rendszeres adományoddal életeket menthetsz.

SEGÍTEK