Copyright © 2022 UNICEF HUNGARY
2001. december 2.
Afganisztánban Szájed Hasszám az unokaöccse, Núr Mohamed ágyánál ül egy állami kórházban Dzsalálábád városában, Nangarhar tartomány fővárosában. Núr, akinek arca és teste is kötszerekbe csavart, elvesztette jobb karját, bal kezét, és megvakult, amikor az otthonuk közelében bomba csapódott be Agam körzetben, a Tora Bora hegységben.
Az idén éppen 10 éve tartó szíriai háborús válságban 2011 és 2020 között mintegy 12 ezer gyerek halt, illetve sebesült meg a harcokban, több mint 5700 – gyakran akár a hetedik életévét éppen betöltő – gyereket szerveztek be fegyveres akciókba, több mint 1300 oktatási és egészségügyi intézményt támadtak meg. Az országban jelenleg több mint félmillió öt éven aluli gyerek súlyosan alultáplált.
A 16 éves Nur a háború sújtotta és mára részben lakatlan Karm-ez-Zejtún negyedben, Homsz városában, Szíriában
A tragédiák, amiket átélni kényszerült messze meghaladják az évei számát…
2011-ben a fokozódó erőszak kiszorította Nur családját homszi otthonukból, és az északkelet-szíriai ar-Rakkában kerestek menedéket: „Emlékszem, egy kicsi autóba zsúfolódtunk, alig volt elegendő hely az egész családnak, de nem volt választásunk.” Amint a család letelepedett, a szülők iskolába íratták a gyerekeket, abban bízva, hogy az életük visszatalál a korábbi medrébe. Sajnos, nem így lett. 2013-ban Nur édesanyja elhunyt rákban. Egy évvel később Nur családjának súlyos döntést kellett hoznia: mivel új otthonukban, ar-Rakkában nem volt megfelelő orvosi ellátás, a gyereket vissza kellett küldeni a fegyveres konfliktus sújtotta szülővárosába, Homszba, hogy korábban szerzett sérüléseit ellássák. Nurt a nagynénje kísérte el. Kiderült, hogy orvosi szövődmények miatt a jobb lábát amputálni kell. A következő két évben az apjától és testvéreitől távol, nagynénjénél élt, egészségi helyzete és a háború miatt kimaradt az iskolából, miközben igyekezett megbirkózni azzal, hogy elveszítette a lábát.
„Időbe telt, mire megszoktam a mankóval járást és az emberek pillantásait, de az élet megy tovább” – mondta.
Fegyveres konfliktusokban világszerte gyerekek ezreit verbuválják és használják munkaerőként. Szokás „gyerekkatonaként” hivatkozni rájuk, bár a kifejezés nem pontosan ragadja meg a valóságot. A háborús felek a gyerekeket ugyanis nemcsak harcosként alkalmazzák, hanem egyéb munkákra is: szakácsként, őrként, hírnökként, és sokan válnak – főleg a lánygyermekek esetében – szexuális kizsákmányolás áldozatává.
A gyerekek különböző okokból csatlakoznak fegyveres erőkhöz: sokukat elrabolják és kényszerítik erre, másokat a szegénység szorít rá, és jövedelemszerzés végett állnak „katonának”, megint mások a túlélés vagy a közösségük védelme érdekében vállalják a fegyveres összecsapásokban való részvételt.
Mafikiri és Muderwa 2020 októberében, Gomában, Észak-Kivu tartományban, a Kongói Demokratikus Köztársaságban lévő, leszerelt gyermekeknek létrehozott rehabilitációs központban
Mafikiri 15 éves. Két év szolgálat után a kép készültekor két hónapja van a központban. „Bibwéből származom. Édesanyámmal, három testvéremmel és három nővéremmel éltem. Apám ötéves koromban halt meg” – meséli.
A Nduma Defense of Congo (NDC) vagy más néven Mai-Mai Sheka egy, a Kongói Demokratikus Köztársaság keleti részén működő milícia. Alapítóját, Ntabo Ntaberi Shekát, az ENSZ Közös Emberi Jogi Hivatala (UNJHRO) 2020-ban életfogytiglani szabadságvesztésre ítélte háborús bűncselekmények – gyilkosság, tömeges nemi erőszak, fosztogatások, gyerekkatonák, szexuális rabszolgák toborzása – miatt.
„Az NDC-csapatok a falu közelében voltak, és gyakran jöttek vízért a házunk környékére. Egyszer megláttak, és azt mondták, vigyek vizet a táborukba. Amikor odaértem, nem voltak hajlandók elengedni, és azt mondták, ha tiltakozom, megvernek. A következő napokban megtanítottak, hogyan kell bánni a puskával. Egy nap megfogták az egyik túszt, megkötözték, és levágták előttünk a fejét. Rettegtem, hogy engem is erre kényszerítenek. El akartam menekülni, de féltem, hogy elkapnak és megölnek. Egy hónap múlva kénytelen voltam harcolni menni. Háromszor voltam. Arra képeztek ki, hogy öljek, de szerencsére nem kellett. Az én szerepem az volt, hogy kifosszam a falvakat, és összegyűjtsem a zsákmányt. A táborban mindig az iskolára gondoltam, és azt mondogattam magamnak, hogy egyszer majd visszamegyek tanulni. Egyszer kecskéket szeretnék tenyészteni. Ha lenne sok kecském, eladhatnék néhányat, és pénzt szerezhetnék. De soha nem ennék meg egyet sem, mert az olyan, mintha megenném a pénzemet” – osztja meg élményeit a fiú.
A világszerte közel 80 millió, a lakóhelyének elhagyására kényszerített ember között 30-34 millió a gyerek, 12,6 millióan menekültek, közel 1,5 millióan menedékkérők, akiknek sorsáról nem született döntés, így nincs menekültstátuszuk, mintegy 19,4 millióan vannak azok, akik saját országukon belül kényszerültek áttelepülni az erőszak és a konfliktusok miatt, további 2,1 millió gyerek pedig természeti katasztrófák következtében kényszerül elhagyni otthonát. Az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának adatai szerint 2005 és 2019 között a gyerekmenekültek száma megkétszereződött, és így drámai módon felülreprezentáltak a világ menekültjei között.
Ha érdekel a cikk folytatása, kérünk látogass el a WMN-re, ahol az írás eredetileg megjelent!