Hány verset tartalmaz az Őszikék-ciklus? Hány évig uralkodott István király? Hogyan bizonyítod a koszinusztételt? Biztosan ezek lennének azok az ismeretek, amikre a most felnövő fiatal generációnak szüksége lesz ahhoz, hogy sikeresen boldoguljon az életben? Igen, az alapműveltség és az alapkészségek ma is fontosak. De vajon mennyire segítik a ma gyerekeit és kamaszait a közeli jövő túlélésében? Mennyire állnak készen az iskolarendszerek arra, hogy a papír mellé valódi, hasznos tudást és képességfejlesztést is adjanak a kezükbe? És egyáltlán: fontos még az intézményi oktatás most, 2021-ben? 

A lét a tét

Oktatási szakértők világszerte igyekeznek felhívni a figyelmet arra, hogy minél bonyolultabbá válik a világ, annál nagyobb kreativitást, asszociációs készséget, megoldásorientált attitűdöt igényel, hogy megküzdjünk a feladatokkal. A mai kor kisgyerekei és kamaszai egy fokozottan – olykor szélsőségesen – átalakuló világban nőnek fel.

A koronavírus-járvány és a klímaváltozás egyetlen országot sem kímél, a háborús konfliktusok, a migráció egyelőre csak bizonyos, sokszor eleve sebezhető társadalmakat érintenek. A kérdés ugyanakkor mindenhol adott: vajon az oktatási rendszerek mennyiben igazodtak az olyan készségek és képességek elsajátításához, amelyek lehetővé teszik a legváratlanabb változásokhoz történő alkalmazkodást, amely képesség krízishelyzetekben nélkülözhetetlen?

Ahogy Radó Péter oktatáskutató fogalmaz: „Olyan iskolára van szükség, ami képes bizonyos »adaptív« készségek fejlesztésére, mint amilyen a problémamegoldás, kreativitás, együttműködési készség, kritikus gondolkodás, rugalmasság, felelősségérzet, s olyan kompetenciák fejlesztésére, mint a digitális műveltség, az angolnyelv-tudás vagy az interkulturális kommunikáció.”

Álláspontja tökéletesen összecseng az UNICEF által is vallottakkal. A világszervezet szerint az alapkészségek – azaz az írás, olvasás, számolás – mellett a digitális készségek és az úgynevezett átváltható készségek (transferable skills) elengedhetetlenek ahhoz, hogy egy gyerek mind az iskolában, mind később a munka világában, mind általában az életben sikerrel vegye az akadályokat.

Az átváltható (vagy élet-, XXI. századi, szocio-érzelmi, életvezetési készségeknek is nevezett) kvalitások – mint amilyen például a problémamegoldás, az elemző érvelés, az empátia, az alkalmazkodás, a kommunikáció – teszik lehetővé a fiatalok számára, hogy agilis tanulóként és világpolgárként jól használható megküzdési stratégiákkal felvértezve életüket sikerrel irányítsák annak különböző területein, valamennyi társas kapcsolatukban. Az átváltható készségek segítenek továbbá megbirkózni a traumákkal, és lehetővé teszik az ellenállóképesség fokozását a krízis által érintett fiatalok számára, amely jelenleg – egy újabb korlátozásokkal fenyegető világjárvány közepén – meglehetősen fontosnak bizonyul.

Különösen, ha figyelembe vesszük, hogy Nagy-Britanniában például több mint ötször annyi gyermek és fiatal vesztette életét a lezárások okozta trauma és öngyilkosság következtében, mint ahányan a koronavírus okozta megbetegedés áldozatai lettek.

Ezek az átváltható-hordozható készségek a munka világában is esszenciálisak: a munkahely-specifikus, „technikai-szakmai” kvalitások mellett ezek támogatják a munkaerő-piaci beilleszkedést is. Nem véletlen, hogy az UNICEF kiemelt figyelmet szentel nekik.

Amint arra a világszervezet és a Fenntartható Fejlődés Üzleti Világtanácsa (WBCSD) közelmúltban publikált közös jelentése is rámutat, a gyors technológiai fejlődés, az új társadalmi-gazdasági trendek és a koronavírus-járvány hátterében a munka világa olyan ütemben és mélységben változik, amely hatalmas feladatot ad a társadalom számára az egyes egyén boldogulásától kezdve az üzleti élet egészéig.

A készségigények és a készségkínálat közti összhang hiánya – amit angolul skill mismatchnek neveznek – a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) értékelése szerint részben abból fakad, hogy az oktatás és a különböző képzések nem biztosítják a munkaerőpiacon megkövetelt készségeket, illetve abból, hogy a gazdaság nem teremt olyan munkahelyeket, amelyek megfelelnek az egyén oktatásban elsajátított képességeinek.

Az egyén szintjén ez a készségek közti diszharmónia – az oktatás és a foglalkoztatás közti összhang hiánya – túl- és alulképzettséget egyaránt okoz, és leglátványosabban a fiatalok munkanélküliségében mutatkozik meg. A munka nélküli, alulfoglalkoztatott, illetve bizonytalan állásban, az informális szektorban dolgozó fiatalok száma már a koronavírus-járványt megelőzően is világszerte elérte az 500 milliót, az említett jelentés írásakor pedig – a pandémia okozta gazdasági sokkból kifelé igyekvő világban – minden hatodik fiatalt munkanélküliként tartottak számon.

A 108 vizsgált ország több mint felében az összehangolt készségek hiánya a munkaerő 50 százalékát érinti, azaz a jelenleg alkalmazásban állók fele olyan munkát végez, amely nem igazodik az oktatásban megszerzett tudásához, képességeihez – többségük (72 százalékuk) alulképzett. A túlképzettsége miatt állást nem találó vagy nem a képzettségi szintjéhez igazodó munkát végző egyénekre ugyanakkor éppen úgy akad példa. Magyarországon a KSH 2017-ben rögzített adatai szerint a munkájuknak nem megfelelő iskolai végzettségűek között 156 177 ember mutatkozott túlképzettnek (és „csupán” 35 951 alulképzettnek).

Munkahelyi illeszkedést vizsgáló kutatások érvelnek amellett, hogy a túlképzettség súlyos negatív következményekkel jár az egyénre nézve: a munkahelyi elégedettség érzésének hiánya nem csak a munkából való rendszeres távolmaradást, illetve munkahelyelhagyást idézhet elő, de olyan magatartásbeli, pszichológiai változásokat is, amelyek az élet egyéb területeire is kihatnak. A magukat „nem a helyükön érző” munkavállalók nem csak az állásukban küzdenek a megbecsülés hiányának érzésével. Ahhoz, hogy egy folyamatosan változó – és változásaiban, lássuk be, nem kizárólag pozitív – világban a ma felnövő generációk képesek legyenek szembenézni a kihívásokkal, elengedhetetlen volna az oktatási rendszer új igényekhez történő átalakítása, a megváltozó munkaerőpiaci kereslet kínálattal történő összehangolása.

Mégis, ehhez sokszor a minimum sem adott: már a koronavírus-járvány előtt is világszerte több mint 250 millió serdülő nem járt iskolába. Ma tízből kilenc gyerek az alacsony jövedelmű országokban a tizedik születésnapjáig nem sajátítja el a szövegértés képességét. Mintegy 617 millió gyerek és kamasz az olvasás és a matematika alapvető ismereteivel sem bír – annak ellenére, hogy kétharmaduk részesül oktatásban. A mai trendek szerint 2030-ra az alacsony és közepes jövedelmű országokban mintegy másfél milliárd iskolás gyerek lesz. Ha a jelenlegi tendenciák folytatódnak, jóval több mint a felük a legalapvetőbb készségeket sem birtokolja majd, pedig ezek a korai életkorban megszerzett alap- és másodlagos készségek a gyökerei annak készségigény-készségkínálat feszültségnek, amely a munkanélküliséget, a nem megfelelő foglalkoztatottságot, és ezek alapján bizonytalan jövőt generál a fiatal nemzedék tagjai között.

Jelenleg a nem foglalkoztatott és oktatásban/képzésben nem részesülő fiatalok aránya globálisan 22 százalék fölött van, ami azt jelenti, hogy a világszerte élő 1,3 milliárd fiatal közül 267 millió nem tanul és nem dolgozik. Kétharmaduk – vagyis 181 millió fiatal – nő, földrajzi megoszlásban Afrika, Ázsia és az arab államok felülreprezentáltak, de ne higgyük, hogy az EU tagországaiban és a magas jövedelmű országokban ne jelenne meg a probléma. Magyarországon például az Eurostat adatai szerint 2019-ben 11 százalék volt az arányuk.*

Ha érdekel a cikk folytatása, kérünk látogass el a WMN-re, ahol az írás eredetileg megjelent!