Híreink

77 tonnányi segítség

2014. október 14. 18:28

2013. december 13. – Közel egy héttel azután, hogy a halálos összecsapások következtében több százan vesztették életüket és tízezrek kényszerültek lakóhelyük elhagyására a Közép-afrikai Köztársaság fővárosában, az UNICEF 77 tonnányi segélyszállítmányával a fedélzetén a mai napon megérkezett Banguiba a legnagyobb humanitárius segélyt szállító repülőgép.

Az MD–11-es charterjárat megtelt plédekkel, szappanokkal, marmonkannákkal, orvossággal, víztisztító berendezésekkel, műanyag fóliákkal, elsősegélykészletekkel és a szüléshez szükséges felszerelésekkel, amelyek mintegy 37 500 ember között kerülnek azonnal szétosztásra.

„Az életük védelmében sokan, főleg nők és gyermekeik menekültek el otthonaikból az elmúlt héten, akik a rajtuk lévő ruházaton kívül semmit nem vittek magukkal – tájékoztatott Manuel Fontaine, az UNICEF nyugat- és közép-afrikai regionális igazgatója Banguiból. – A repülőtéren kisgyermekes családok élnek repülőgépek szárnyai alatt, védtelenül a szél és az eső viszontagságaival szemben. Sokan borzalmas erőszaknak voltak szemtanúi, és túlságosan félnek ahhoz, hogy visszatérjenek otthonaikba.”

„Ez a segélyszállítmány az arra leginkább rászoruló gyermekekhez és családokhoz kerül: benne műanyag fóliákkal a természeti erőkkel szembeni védelemhez, az egészségügyi felszereléseket pedig partnereink kapják, hogy folytatni tudják az elmúlt napok erőszakos eseményei során megsérült emberek sürgősségi ellátását” – hangsúlyozta Fontaine.

„Sok, az erőszak következtében lakóhelyét elhagyni kényszerült ember még mindig nem kapott segítséget. Az UNICEF készletei nem voltak elegendőek ilyen sok rászoruló ember ellátására. Ez az újabb segélyszállítmány nélkülözhetetlen a betegségek megelőzésében, különösen a legveszélyeztetettebb gyermekek és nők esetében.”

A Közép-afrikai Köztársaságban majd egy éve tartó krízishelyzet kezdete óta az UNICEF hat légi segélyszállítmányt indított Banguiba. Az UNICEF újabb humanitárius légi szállítmányokat tervez: a jövő héten várhatóan további 100 tonna életmentő gyógyszer és orvosi felszerelés érkezik Banguiba.

Segíts a kritikus helyzetben lévő gyerekeknek!

Havi rendszeres adományoddal életeket menthetsz.

Segítek