Híreink

A rohingya gyermekek vágynak a tudásra

2019. augusztus 26. 10:00

A rohingya válság kitörésének kétéves évfordulója alkalmából az UNICEF átfogó jelentést készített a menekültek helyzetéről Bangladesben. A tanulmányból többek között kiderül: az UNICEF és más humanitárius szervezetek munkája által a menekült családok élete kiszámíthatóbbá vált, javultak a vízellátó és higiéniai infrastruktúrák, az orvosi ellátás és az élelmiszerellátás. Az alapvető szükségletek biztosításán túl azonban a fiatalok egyre inkább azt érzik, jövőjük oktatás nélkül veszélybe kerülhet.

„Mianmarban hat tantárgyam volt, de amikor megérkeztem Bangladesbe, nem volt rá lehetőség, hogy folyattassam az iskolát. Ha nem férünk hozzá az oktatáshoz a táborokban, akkor a helyzetünk sosem fog megoldódni” – meséli a 18 éves Abdullah. A szülők is aggódnak gyermekeik jövőbeli boldogulásáért. Attól tartanak, hogy oktatás hiányában gyermekeik abúzus áldozataivá válhatnak, kihasználhatják őket. „A tanult embereknek értéke van, akárhol élnek a világban” – véli Mohamed Hussein, aki két fiát járatja egy UNICEF által támogatott oktatási központba.

Szervezetünk jelenleg összesen 2167 oktatási intézményt működtet, és partnereivel együttműködve eddig 192 000 gyermek számára biztosította a tanulás lehetőségét. További 280 000 gyermek nem hivatalos oktatásban vett részt. A 15 és 18 év közötti gyerekek 97 százaléka ugyanakkor egyáltalán nem részesül oktatásban. Legalább 640 oktatási központra lenne szükség ahhoz, hogy az oktatásból teljesen kimaradó 25 000 gyerek is tanulhasson. „Nem elég kizárólag a túlélést biztosítanunk a rohingya fiatalok számára (..) Nagyon fontos, hogy hozzájuthassanak ahhoz a minőségi oktatáshoz, illetve készségeik fejlesztéséhez, amire szükségük van későbbi terveik megvalósításához” – mondta Henrietta Fore, az UNICEF ügyvezető igazgatója a rohingya fiatalok oktatása kapcsán.

Az UNICEF azon dolgozik, hogy a gyermekeknek minél használhatóbb tudást adjon át, ezért folyamatosan fejleszti az oktatási központokban alkalmazott metodológiát. „Egyre több UNICEF központban alkalmazunk átfogó tanulási módszereket. Eleinte nem volt iskolai curriculum. (..). Most azonban a kompetencia alapú tanulásra fókuszálunk már az alsóbb osztályoktól kezdve. Ez minőségi ugrást jelent afelé az oktatás felé, amelyre a gyermekeknek szükségük van” – számolt be be Charles Avelino, az UNICEF bangladesi oktatási programjainak vezetője. Szervezetünk az olyan ifjúsági csoportok és klubok létrejöttét is támogatja, ahol a rohingya fiatalok pszichoszociális segítséget kapnak, valamint megtanulhatnak írni, olvasni és számolni. 2019 júliusa óta közel 70 ilyen lehetőség vált elérhetővé, de a menekülttáborban élő összes gyerek eléréséhez a humanitárius szervezeteknek sokkal több erőforrásra lenne szükség.

Segíts a kritikus helyzetben lévő gyerekeknek!

Havi rendszeres adományoddal életeket menthetsz.

Segítek