Híreink

Egy kezdeményezés, amellyel a szülő nélkül maradt családokat támogatjuk Malawiban

2012. március 28. 14:37

Legidősebb fiúként Tyamike-nek kellett a kezébe vennie családja sorsát: abbahagyta az iskolát és elkezdett munkát keresni, hogy támogathassa testvéreit. Most, tizenévesen ő neveli öt fiatalabb testvérét, akik közül ötéves öccse szintén HIV-fertőzött. „Hozzászoktam, hogy olyan vagyok a gyerekeknek, mint egy apa – magyarázza Tiyamike. – Egyértelmű volt, hogy nekem kell a kenyérkeresőnek lennem a családban. Erősnek kellett maradnom a gyerekek miatt, hiszen fontos, hogy megfelelő körülmények között nőjenek fel.” Bár ő maga is nagyon fiatal még, önzetlenül lemondott gyermekkoráról annak érdekében, hogy fiatalabb testvérei élvezhessék annak örömeit.

Tragikus módon a Tiyamike-éhoz hasonló esetek igen gyakoriak Malawiban, ahol több mint 1 millió gyermek vesztette el egy vagy mindkét szülőjét AIDS-ben. Ezért az UNICEF, a kormánnyal együttműködve, a helyi közösségek szervezetein keresztül, országszerte segíti a Tiyamike-éhoz hasonló családokat. A támogatás nem csak élelem és életmentő gyógyszerek biztosítását jelenti. A szervezet segít a – korukhoz képest túl nagy felelősség súlyát cipelő – gyerekeknek abban, hogy megküzdjenek a diszkriminációval, a gazdasági és szexuális kiszolgáltatottsággal, a hajléktalansággal és a szegénységgel, ezzel biztonságot nyújtva az árváknak, és lehetővé téve, hogy – mint bármely más gyermeknek – nekik is legyen esélyük egy biztosabb jövőre.

Amikor Tiyamike elkezdett dolgozni, bármilyen munkát elvállalt, csak hogy ellássa családját. Képzetlen munkásként téglákat készített modern házakhoz, dolgozott a földeken, gyakran kilenc órán át, mindössze havi 1000 forintért. Amikor pedig hazament, várta a többi tennivaló. Arra már nem maradt ideje, hogy játsszon vagy a vele egykorúakkal legyen. Éjjel-nappal dolgozott, mégis nagyon rossz körülmények között élt családjával.

Mindez azonban megváltozott, amikor Tiyamike bekerült az UNICEF által támogatott Tiwasamale Közösségi Gyermekgondozó Központ programjába. Itt olyan családokat támogatnak, amelyekben gyerek a családfő és nagy szükség van a segítségre. A Központ szójalisztet, rizst, szappant, cukrot, babot és étolajat biztosít a családnak, illetve napi két adag tápanyagban dús zabkását a két fiatalabb testvérnek.

Mindez talán nem tűnik soknak, de Tiyamike számára hatalmas segítséget jelent; biztonságot nyújt egy gyermeknek, aki két családtagját már elveszítette, és mindennap attól retteg, hogy a többiekkel is ugyanez történhet. „Az élelmezési program tényleg segít rajtunk.” – mondja Tiyamike. – Még, ha nem is túl sok ételről van szó, de legalább naponta egyszer ehet a család.”

Segíts a kritikus helyzetben lévő gyerekeknek!

Havi rendszeres adományoddal életeket menthetsz.

Segítek