Híreink

Kik azok a rohingyák és miért kell menekülniük?

2018. június 29. 15:03

A rohingyák egy kisebbségi népcsoport, akik régóta Myanmar nyugati partvidékén élnek, azonban a korábbi katonai junta, valamint az ország jelenlegi vezetése sem ismerte el őket állampolgárokként. A túlnyomórészt buddhista országban a muszlim kisebbséghez tartozó rohingyák évtizedek óta jogaiktól megfosztottan, az oktatás lehetősége nélkül, gyakran táborokba zárva élik életüket.

2017 augusztusában etnikai tisztogatások kezdődtek Myanmarban azzal a feltételezett céllal, hogy a rohingyákat elüldözzék otthonaikból és tömeges gyilkosságokkal félemlítsék meg őket. Teljes falvak tűntek el a térképről – a műholdas felvételek alapján feltehetően felégették azokat -, az erőszak elsőszámú áldozatai a nők és a gyerekek, legalábbis a túlélők elmondásai szerint elsősorban őket érték a minden képzeletet felülmúló brutális támadások.

2017 óta 1,2 millió rohingya civil – köztük 720 ezer gyermek – menekült át a zöldhatáron a szomszédos, szegénységtől sújtott Bangladesbe, hogy védelmet találjon családja számára. Sokan közülük árván, vagy félárván maradt gyermekek, akik végignézték szüleik erőszakos halálát, valamint olyan nők, akik gyermekeiket veszítették el a vérontásban.

A rohingyák nagy részét Cox Bazaarban helyezték el, ami jelenleg a világ legnagyobb menekülttábora, mérete Washington DC-hez hasonlítható. A menekültek a túlzsúfolt tábor területét csak különleges engedéllyel hagyhatják el. A helyi hatóságok és a nemzetközi szervezetek – köztük az UNICEF – elkeseredett küzdelmet folytatnak azért, hogy biztosítsák az alapvető életfeltételeket az itt élő gyermekek és családtagjaik számára.

A területen nincsenek kövek, a lakók sátorokban húzzák meg magukat, amelyeket a most megérkező monszun bármikor elsodorhat. A nedves időjárás és a körülmények segítik a betegségek, így például a kolerajárvány terjedését, amely százezrek életét olthatja ki néhány nap leforgása alatt. Az UNICEF azért dolgozik, hogy tiszta ivóvizet, a túléléshez elegendő élelmet, és a gyermekek számára alapvető tisztálkodási és életfeltételeket biztosítson napjaink egyik legszörnyűbb humanitárius katasztrófájának helyszínén. A rohingyák hosszútávon nem akarnak menekültként élni: vissza kívánnak térni szülőhazájukba, hogy folytassák korábbi életüket.

Gyermekek élete múlhat kisösszegű támogatásokon, egy-egy oltáson, gyógyszeren, a szakértők figyelmén. Az UNICEF Magyarország azért csatlakozott az UNICEF nemzetközi kampányához, hogy életeken mentsen.

Segíts a kritikus helyzetben lévő gyerekeknek!

Havi rendszeres adományoddal életeket menthetsz.

Segítek