A víz egyszerre természeti erőforrás, jogosultság, egyszersmind árucikk is. És baj van: mert elfogyott. A Földön, az UNICEF legfrissebb adatai szerint 1,42 milliárd ember él megfelelő minőségű és mennyiségű ivóvíz nélkül. A vízszegénység rengeteg embert érint. Amíg itthon egy négyfős család naponta 500-600 liter vizet is elhasznál, addig egy ugyanekkora família a szubszaharai Afrikában mindössze 50-60 litert. És nehogy azt hidd, hogy téged nem érint. Mert már Magyarországon is érezhető. 

Úgy tűnik, megittuk

„A fiatalok gyakran kikérik a véleményem, hogy mihez kezdjenek az életben – meséli kedvenc dokumentumfilm-sorozatomban Fran Lebowitz, majd így folytatja: Azt kérdezik: író legyek? Vagy filmrendező? Azt gondolom: a te helyedben inkább vizet keresnék. Légy az a személy, aki vizet keres, bárhogy is hívják ezt a foglalkozást, mert úgy tűnik… én nem tudom, miért fogyott el a víz, de úgy tűnik, mind megittuk.”

A New York-i író-stand up sztár bármiből képes viccet csinálni, de ezen a ponton nagyon is komolyan beszél. A Föld lakóinak fele nap mint nap ténylegesen szembesül vele, hogy az ivóvíz fogyóban van, vagy egyenesen elfogyott.

Az UNICEF adatai szerint ma világszerte mintegy 1,42 milliárd ember számára nem elérhető a megfelelő minőségű víz, a világ népességének több mint fele olyan körülmények között él, ahol a szennyvízkezelés nem megoldott, hozzávetőleg 673 millió ember kényszerül nem higiénikus, szabadtéri mellékhelyiségek használatára, és közel hárommilliárd embernek nincs lehetősége szappanos kézmosásra sem. Azon emberek számát, akik évente legalább egy hónapon át vízhiánnyal küszködnek, egyes tanulmányok négymilliárdra teszik. Nem véletlen, hogy az ENSZ Közgyűlése 2010 júliusában alapvető emberi joggá nyilvánította a tiszta ivóvízhez, valamint a megfelelő tisztálkodási és higiéniai lehetőségekhez való hozzáférést – mint az emberi élet elengedhetetlen feltételét.

A víz egyszerre természeti erőforrás, jogosultság, egyszersmind árucikk is. Az úgynevezett vízszegénységnek számos áldozata van.

Az öntözővíz hiánya miatt földjeiket és munkájukat elvesztő gazdák, a húszkilós vízhordó kannákat órákon át cipelő törékeny lányok és nők, és a legsúlyosabb: minden egyes nap mintegy 700 kisgyermek, akik a nem megfelelő minőségű víz, higiénia és szanitáció okozta fertőzésekbe halnak bele.

Mi köze a víznek a nőkhöz?

A klímaváltozás miatt a vízhez való hozzáférés és jogosultság napjaink talán legkritikusabb problémája, amely világszerte emberek millióit, a nőket pedig fokozottan érinti.

A vízhiány élelmezésbiztonságra és szegénységre gyakorolt ​​hatása mellett elengedhetetlen beszélni annak nemi alapon megoszló következményeiről is: a vízforrások megtalálásának és a vízhordás mindennapos tevékenysége ugyanis világszerte túlnyomórészt a nők és lányok felelőssége.

Mondok néhány számot!

Szomáliában 71 százalék a vezetékes vízzel nem bíró háztartások aránya, és ezek ellátásáért 66,4 százalékban nők felelnek. Laoszban ez a szám 83,4, Malawiban 87,2, Bangladesben 88,8 százalék*.

A Szaharától délre fekvő Afrikában a vízgyűjtés átlagosan harminc, Ázsiában húsz percet igényel naponta a háztartás nő tagjaitól, de bizonyos országokban ez a tevékenység akár az egy órát is meghaladhatja. Így van ez a világ egyik legszegényebb országában, Szomáliában, valamint az évek óta humanitárius válsággal küszködő Jemenben is, vagy éppen Malawiban, ahol az ENSZ becslései szerint míg a nők átlagosan ötvennégy, addig a férfiak hat percet töltenek vízgyűjtéssel. Néhol forgalmas utakon, másutt a vadonon át, háborúskonfliktus-zónákon keresztül, közvetlen életveszélyben…

Egy vezetékes víztől, fúrt kutaktól távoli faluban élő család számára a munkára fordított idő jelentős része vízgyűjtésre megy el. Ez az amúgy is sok házimunkát végző lánygyermekek dolga. Közülük milliók maradnak ki az iskolából, majd szépen lassan maga mögött hagyja őket az élet, hiszen oktatás hiányában felnőttkori lehetőségeik is nagymértékben szűkülnek.

De a nők nem csak azért érzékenyebbek a víz hiányára, mert ők kényszerülnek a háztartás vízzel történő ellátására. Egy Ghána északkeleti részén, Tatale-Sanguli körzetében végzett kutatás mutat rá, hogy a patriarchális kulturális normák miatt a háztartások elsődleges vízfogyasztói, így a vízhiány legnagyobb vesztesei a nők. A hosszú, novembertől májusig tartó, száraz évszak nagy terhet ró a mezőgazdasági vízellátásra, e tevékenységért alapvetően a női lakosság felel. Ahogy az ő dolguk a gyerekek gondozása és a háztartás vezetése is: a mosás, a gyerekek fürdetése, a főzés.

A reproduktív és produktív munkavégzéssel egyaránt terhelt nőket ilyen módon többszörösen érintik a vízhiány okozta nehézségek.

A kutatásban részt vevő nők kétharmada napi három-négy órát tölt a háztartások vízellátásával, amihez nagy távolságokat kell megtenniük gyalog. Közlekedési eszközeik nincsenek, még biciklijük sem. Az interjúk tanúsága szerint a vízhiány miatt megnövekvő terhek állandó feszültséget generálnak háztartáson belül és azon kívül is. A nők így lényegesen kevesebbet alszanak, az élet általában nehezebbé válik a számukra. Mindezeken felül az a kulturális norma sem elhanyagolható, amely szerint a férfiaknak tilos a menstruáló nő által gyűjtött vizet inniuk, ezért a nők a ciklusuk megkezdése előtt kénytelenek nagyobb mennyiségű vízről gondoskodni.

A nemek közti különbségeknek a nélkülözésben különösen fontos aspektusát jelentik a nők menstruáció okozta nehézségei a világ más területein is. Világszerte lánygyermekek milliói esnek ki az oktatásból az iskolák nem megfelelő vízellátottsága és szanitációja miatt, vagy nem ritkán egyszerűen a „tisztátalan állapot” következtében kerülnek hátrányba.

Ha érdekel a cikk folytatása, kérünk látogass el a WMN-re, ahol az írás eredetileg megjelent!