Két magyar csapat mérettetheti meg magát és terveit az UNICEF „Youth Challenge”, vagyis a Rajtad áll a jövőd! nemzetközi döntőjében. A kezdeményezés célja az, hogy 14-24 éves fiatalok azonosítsák az életüket leginkább befolyásoló problémákat és hatékony helyi megoldásokat találjanak azokra, ​segítve ezzel az életben valamilyen hátránnyal induló társaiknak. A hazai fináléban a szakmai zsűri, valamint a fiatalok és a mentorok szavazatai alapján az NZV és a Kerekes és Lábas jutott be a világdöntőbe, ők most tovább dolgoznak a projektjeiken, amelyeket kiküldenek New Yorkba, itt 40 ország 80 csapatával kell megmérkőzniük.

A Kerekes és Lábas tagjai többségükben maguk is mozgássérültek, a fóti gyermekotthonban élő fiatalok az akadálymentes közlekedés megteremtése érdekében készítenek appot, amely a felsőoktatási intézmények belső tereiről is valós idejű felvételeket biztosít a felhasználóknak. 

Az UNICEF blogjában most ők mesélnek arról, hogy miként élték meg az elmúlt hónapok nehézségeit és hogyan készülnek a vírus utáni időkre. 

Mi vagyunk a Kerekes és Lábas csapat. A csapatunk tagjai Tomi, Karolin, és én, Roli. Karol és Tomi most fejezték be a középiskolai tanulmányaikat és szeptembertől a továbbtanulás rögös útjára lépnek. Én idén diplomázom az egyetemen a jogi asszintens szakon.

A Károlyi István Gyermekközpont, ismertebb nevét a Fóti Gyermekotthon lakói vagyunk. Itt élünk már régóta. Innen járunk iskolába és itt töltjük napjainkat. Rajtunk kívül még sok speciális szükségletű ember és menekült otthona ez az intézmény. Barátságok alakultak az évek során és úgymond kis családokban élünk. Négy csoport van ebből, három csoportban vegyesen kaptak helyet fiatalok és gyerekek, a negyedik csoportban pedig az utógondozottak vannak, akik már betöltötték a 18. életévüket és szeretnének önállóságot tanulni, hiszen itt nincs velünk állandó felügyelet, úgy élünk mintha kint a nagyvilágban lennénk. Persze, ha szükséges, akkor segítenek, de egyre kevesebbszer kérünk segítséget, mert szeretnénk felkészülni a nagybetűs életre.

A járvány ideje alatt is a központ hatalmas területén belül tartózkodtunk. A kijárás a városba, illetve Pestre korlátozva volt. Ezen időszak alatt bejönni sem lehetett a park területére, hogy a vírust ne tudják behozni, hiszen itt speciális szükségletű gyerekek és fiatalok vannak, akikre különösen nagy veszélyt jelent bármilyen betegség. A vírus ideje alatt lehetőségünk volt a park területén sétálni és kimozdulni. De a barátokkal és ismerősökkel nem nagyon tudtunk beszélgetni mert nem akartuk, hogy bárki elkapja a vírust. Nehézség az utógondozóban volt amiatt, hogy nem tudtunk kimenni vásárolni csak a megbeszélt időpontokban. De megkaptuk a kellő segítséget ahhoz, hogy élhessük az életünket.

A járványidőszakot véleményünk szerint egész jól viseltük. Bár akadtak néha nehézségek, is mint például a hirtelen váltás a személyes oktatásról az online oktatásra. Tomi és Karol is ebben az évben érettségiztek és talán a legnehezebb ebben az időszakban a sok tanulni való beosztása volt – főleg az elején. Aztán beleszoktunk, kitapasztaltuk és véleményünk szerint egész jól leküzdöttük ezt az akadályt is. A karantén közepe felé már nagyon hiányoztak az osztálytársaink, de sokat beszéltünk egymással online.
A kialakult szükséghelyzet elején nagyon örültünk, hogy nem kell minden nap olyan korán kelni, mint eddig, aztán egy idő után ez megváltozott, mert hiányzott a társaság. De szerintünk ezzel sokan  így vannak, hiszen az ember társas lény.

Jobb az volt, hogy lelassultak a dolgok és az emberek kicsit fel tudtak töltődni itthon és volt lehetőségük olyan tevékenységekre, amelyeket általában nem tudnak foglalkozni, mert mindig mindenki rohan valahova.

Szerintünk a világjárvány után kicsit az emberek jobban odafigyelnek majd a higiéniára és megpróbálják értékelni az olyan dolgokat, mint például az emberi kapcsolatok. Sok ember visszatért a rég elfeledett tevékenységekhez, mint például az olvasás. Sajnos sokan vannak azok is, akik elvesztették a munkahelyüket, de éppen ezért lehetséges, hogy mások is munkához jussanak a jövőben, mert előbb-utóbb munkaerőhiány lesz. A cégek keresnek majd dolgozókat és sok vállalkozás átáll majd részben az otthoni munkavégzésre, amely lehetőséget nyújt a sérült emberek számára, hogy ők is tudjanak dolgozni.

A világunk folyamatosan változó, egy ilyen járványt megélni nem egyszerű, de reméljük, hogy az emberek belátják azt, hogy több időt kell egymással tölteniük és fontosak az emberi kapcsolatok. Reméljük, hogy rájönnek arra is, hogy lassabb életvitellel is el lehet végezni ugyanazon dolgokat és nem kell mindig rohanni, mert felgyorsult világunkban senki nem figyel oda magára és az egészségére. A világnak ez egy jelzés volt, hogy ideje lassítani és figyelni a környezetre.