Két magyar csapat mérettetheti meg magát és terveit az UNICEF „Youth Challenge”, vagyis a Rajtad áll a jövőd! nemzetközi döntőjében. A kezdeményezés célja az, hogy 14-24 éves fiatalok azonosítsák az életüket leginkább befolyásoló problémákat és hatékony helyi megoldásokat találjanak azokra, ​segítve ezzel az életben valamilyen hátránnyal induló társaiknak. A hazai fináléban a szakmai zsűri, valamint a fiatalok és a mentorok szavazatai alapján az NZV és a Kerekes és Lábas jutott be a világdöntőbe, ők most tovább dolgoznak a projektjeiken, amelyeket kiküldenek New Yorkba, itt 40 ország 80 csapatával kell megmérkőzniük.

A Tatán tanuló lányokból álló NZV a DisHelps nevű projektjével a tanulási nehézségekkel küzdő (diszlexia, diszgráfia, diszkalkulia stb.) diákoknak szeretne segíteni egy applikáció fejlesztésével. Olyan közösséget építenek gyerekek, szülők, tanárok bevonásával, amelynek tagjai támogatják egymást és könnyebben hozzáférnek a szakértők segítségéhez is.

Az UNICEF blogjában most ők mesélnek arról, hogy miként élték meg az elmúlt hónapok nehézségeit és hogyan készülnek a vírus utáni időkre. 

Az UNCEF „Rajtad áll a jövőd!” program keretein belül született meg majd bontakozott ki az NZV csapat által a DisHelps projekt, már hét hónapja munkálkodunk azon, hogy segíthessük a tanulási nehézségekkel élők mindennapjait. A diszlexia, diszgráfia vagy épp a hiperaktivitás nagyon megnehezíti a fiatalok iskolai tanulmányait, de gyakran a felnőttek munkáját is.

Ahogy minden más, a mi projektünk is nehézségekbe ütközött a vírus okozta korlátozások miatt. Nóri  érettségizett, Viki, Vanda és én, Zita pedig küzdöttünk az elektronikus oktatással. Nem utolsó sorban pedig a találkozóinkat felváltották a videó kamerás beszélgetések, ami merőben eltért az eddigiektől.  Nórival kollégiumi szobatársak voltunk Tatán és ennek köszönhetően a kollégiumban a vírus előtt egy kis teremből egy apró, de otthonos irodát alakítottunk ki, hogy könnyebben menjen a csapatmunka.  Most pedig az irodánkat jó kollishoz híven egy bőröndbe csomagoltuk. A lányok közül Nóritól 20, Vikitől 40 Vandától pedig 120 kilométer választ el engem. Mióta itthon vagyunk a projekttel kapcsolatos dolgokat a jól bejáratott este 8 órás meetingeken vitatjuk meg a mentorunk társaságában és így – amint megtaláltuk a platformokat és a kezelésüket is elsajátítottuk – újra akkora lendülettel kezdtük írni a teendők listáját, mint karácsony előtt. Sőt, a megváltozott helyzetnek köszönhetően lettek új ötleteink is, amik még színesebbé és különlegessé teszik a projektet.

Összegezve a történeteket és a tapasztalatokat a karantén ideje alatt születtek új ötletek, megoldások és ismét bebizonyosodott, hogy mennyire kreatívak tudunk lenni, ha szükség van rá. De mint mindig ennek a helyzetnek is vannak kellemetlen pillanatai, például a programmal kapcsolatos utolsó személyes találkozó is elmaradt, ezáltal a többi csapattal sem tudtunk találkozni, pedig az elmúlt hónapok alatt egy igazán jó társaság alakult ki. Őszintén reméljük, hogy amint a helyzet visszatér a normális kerékvágásba újra találkozhatunk a többiekkel hiszen nem csak versenytársak, de barátok is lettünk. Szeptembertől, ha visszatérünk az iskolába folytatjuk a minta óráinkat, amikkel a diákokat és tanárokat szeretnénk elérni és bevezetni a témánkba, de addig itthonról próbáljuk azt elérni, amit még a jelenlegi helyzet előtt célként kitűztünk.
Addig is minden jót és kitartást kívánunk mindenkinek!
NZV csapat- DisHelps

Kolonics Zita
z’ az NZV-ből 🙂