Gyermekek Világnapja – előadások, beszélgetések a gyerekekről

az UNICEF Magyarország bemutatja

Gyermekek Világnapja

Idén először Gyermekek Világnapja címmel egy egész napos ingyenes eseményt szerveztünk november 20-án az Akvárium Klubban. Beszélgetések, neves szakértők, a gyerekek ügye mellett elkötelezett sztárok, játszósarok, expo és közösségi programok vártak minden érdeklődőt. Olyan fontos témák kerültek többek között terítékre, mint az anyaság és a munka kapcsolata, a gyermekkori traumák, a pozitív szülőség, a környezetvédelem, a gyermekjogok és az élménypedagógiai módszerek. A látogatók szakértőktől tudhatták meg, miként védekezhetnek a gyerekeket érintő online bántalmazás ellen, hogyan érintheti a válás a gyerekeket, mire való az állatterápia és mi a jó gyerekkönyvek titka. A programok 10 órától 17 óráig tartottak, hasznos és tartalmas időtöltést kínálva mindenkinek, aki szülő, szülő szeretne lenni, vagy csak érdeklődik a gyermeket érintő témák iránt.

Az UNICEF Magyarország Gyermekek Világnapja című ingyenes rendezvényén a belvárosi Akvárium Klubban több száz érdeklődő hallgathatta meg neves szakértők, döntéshozók, az állami-, a verseny- és a civil szféra képviselőinek gyerekekkel kapcsolatos beszélgetéseit. Rengeteg olyan gyakorlati téma szerepelt a programban, amely joggal foglalkoztatja a szülőket, leendő szülőket és a gyermekek ügye iránt felelősséget érző felnőtteket. Szóba került többek között a munka és az anyaság kapcsolata, a válás hatása a gyerekekre, a szülők szerepe a digitális korban, az online bántalmazás, a gyermekkori traumák feldolgozása és a klímaváltozás gyerekeket érintő vonatkozásai.

Az eseményen bemutatták a Gyermekjogi Koalíció ENSZ-nek benyújtott ötéves jelentését a gyerekjogok magyarországi érvényesüléséről, bemutatkozott Dr. Kozma Ákos ombudsman, átadták az UNICEF Gyermekbarát Település és az Év Szívünk Rajta díjakat. Előbbit idén Jászboldogháza és Tata nyerte el.

 

ELŐADÁSOK

NAGYHALL                          VOLT LOKÁL                        ELŐTÉR

 

Idén ünnepeljük a Gyermekjogi Egyezmény aláírásának 30. évfordulóját. Az egyezményt, 193 ország, köztük Magyarország is ratifikálta. Ez a dokumentum biztosítja, hogy a világ összes gyerekét megillessék ugyanazon alapjogok. November 20-án, az egyezmény életbe lépésének évfordulójára emlékezünk. A Gyermekek Világnapja mellett ezen a napon tartjuk az UNICEF talán legmenőbb globális kampányát, a Gyerekhangot. Ezzel arra hívjuk fel a figyelmet, hogy a gyerekek véleménye igenis fontos, a felnőtteknek pedig kötelessége meghallgatni, beavatni őket a fontos kérdésekbe.

 Tovább a Gyerekhang főoldalra

 

A Gyermekek Világnapja rendezvény kiemelt támogatói:

A Gyermekek Világnapja rendezvény további támogatói:

Segíts a kritikus helyzetben lévő gyerekeknek!

Havi rendszeres adományoddal életeket menthetsz.

Segítek