Apróból csodát tenni

Egy-kétezer forint. Sokszor az apróból is összejön.

De gondoltál már arra, hogy a zsebedben lévő apró felajánlásával gyermekeknek segíthetsz?

Az UNICEF rendszeres támogatójaként, egy kis összeg havi szintű felajánlásával lehetőséget biztosítasz a túlélésre.

 

Az UNICEF számára a rendszeres és kiszámítható segítség a legértékesebb támogatási forma, hiszen:

  • a forrásokat vészhelyzeti segítésnyújtásra és hosszú távú projektekre is felhasználhatjuk,
  • egy katasztrófa esetén 48 órán belül meg tudjuk kezdeni a segélyezési munkálatokat,
  • életmentő programokat indíthatunk el, amelyek lehetővé teszik a speciális táplálást, az oltóanyagok és a tiszta víz folyamatos biztosítását,
  • akár olyan hosszú távú programba is belekezdhetünk, mint egy iskola felállítása és annak működtetése,
  • mindezeken túl prevenciós és edukációs programokat is indíthatunk, amelyekkel küzdhetünk az AIDS, a gyerekházasság, a szexuális erőszak és a gyerekmunka ellen.

 

 RENDSZERES TÁMOGATÓ LESZEK

Szervezetünk különösen nagyra becsüli a rendszeres támogatókat, és kiemelt figyelmet fordít a velük való kapcsolattartásra. Adományozóinkat havi rendszerességgel informáljuk eredményeinkről, adományozással kapcsolatos kérdésekben pedig telefonos kapcsolattartói csapatunk ad számukra teljes körű tájékoztatást.

Mit jelent adományod a gyermekeknek?

Gyógyszert!

Havi 2000 Ft

50 gyerek kanyaró elleni védőoltását biztosítja

Ivóvizet és higiéniát!

Havi 4000 Ft

400 db víztisztító tablettát és higiéniás eszközöket jelent

Terápiás élelmet!

Havi 6000 Ft

3 életveszélyesen alultáplált gyermek kezelését teszi lehetővé

Oktatást!

Havi 10.000 Ft

egy osztály alapvető tanszereit biztosítja egész éven át

Ők már az UNICEF rendszeres adományozói!

 

Boldog vagyok, hogy ilyen formában, ha csak egy picit is, de támogatni tudom az UNICEF munkáját és általuk segíthetek a világ legszegényebb gyermekein.

 

Dukai Regina, 2012 óta

TÁMOGATÓ LESZEK

Alapvető tulajdonságom, hogy szeretek segíteni másokon. Anyagi támogatást viszont csak olyan helyre szeretek adni, ahol tudom, hogy a valóban rászorulókhoz jut el. Erre garancia számomra az UNICEF nemzetközi és hazai tevékenysége, ezért nyugodt szívvel támogatom.

Kótiné Dombi Márta, 2016 óta

TÁMOGATÓ LESZEK

“Azt gondolom, hogy ha én ilyen szerencsés vagyok, hogy jó körülmények között élhetek, akkor a legtermészetesebb dolog, hogy támogatom a gyerekeket. Lehetőséget kell nekik is biztosítani, hogy ép és egészséges felnőtté tudjanak válni. Ezért támogatom az UNICEF munkáját több területen is. Ha kell, akkor futócsapatot szervezek, Ébresztő órát tartok vagy támogatom rendszeresen anyagilag. Felelősek vagyunk egymásért és a következő generációért.”

Jókay Tamás, 2017 óta

TÁMOGATÓ LESZEK

Üzletkötői munkámból fakadóan az emberek, különösen pedig a családok feltöltenek pozitív energiákkal, így számomra nem volt kérdés, hogy támogassam-e az UNICEF munkáját. Mindent a gyermekekért!

Horváth Gyula, 2018 óta

TÁMOGATÓ LESZEK

Azt gondolom, hogy egy kis tudatossággal nagyon sokan félre tudunk tenni havonta  kisebb-nagyobb összeget és dönthetünk arról, hogy mire költjük azt. Számomra megrázó volt először szembesülni azzal, hogy hány millió gyerek nélkülözi az életben maradáshoz és fejlődéshez szükséges élelmiszert, orvosi ellátását és oktatást. Azután, hogy megértettem mekkora segítség lehet egy kisebb összegű adomány is a rászoruló gyermekeknek egyértelmű volt számomra, hogy rendszeres támogatója szeretnék lenni az UNICEF-nek. Hálás vagyok, hogy egy olyan nemzetközi szervezetet segíthetek, amelyről tudom, hogy mindig a legnagyobb szükséget szenvedő, krízisterületen élő gyermekeket segíti.

Békefi Anna Zsófia, 2018 óta

TÁMOGATÓ LESZEK

Minden, amit a rendszeres támogatásról tudni érdemes

A rendszeres támogatás egy olyan adományösszeg felajánlását jelenti, ami egy egyszeri regisztrációt követően havonta egyszer automatikusan megérkezik hozzánk. A rendszeres adományoknak köszönhetően tudunk leggyorsabban és tervezhető módon segítséget nyújtani a világ legveszélyeztetettebb gyermekei számára.

Az adományozás leggyorsabb módja a bankkártyás támogatás. Az oldal tetejére görgetve először válaszd ki a havi támogatásod összegét. Néhány személyes adatod megadása után kérjük, mindenképpen járulj hozzá, hogy emailen és telefonon keresztül tarthassuk veled a kapcsolatot. Az adatok megadása után az „Adományozok” gombra kattintva átjutsz az OTP Simple-Pay felületére, ahol beregisztrálhatod a bankkártyádat. A sikeres regisztrációt követően emailt kapsz, és az első támogatásod azonnal át is érkezik az Unicefhez.

Amennyiben módosítanál az adományod összegén, szüneteltetnéd, vagy leállítanád azt, vagy frissítenéd az elérhetőségeidet, keress minket a központi elérhetőségeinken, telefonon a +3612014923 számon, vagy emailen keresztül a rendszeresadomany@unicef.hu címen.

Bankkártyacsere vagy számlaváltás esetén a támogatásod megszűnik, mert a beregisztrált bankkártyához kötődik az ismétlődő fizetés. A rendszeres támogatás folytatásához új bankkártyádat akár ezen az oldalon, akár az unicef.hu/segitek-en is újra regisztrálhatod.

A felajánlott havi rendszeres támogatás minden hónap 10-én érkezik meg hozzánk, amennyiben ezt a számlaegyenleged lehetővé teszi. Abban az esetben, ha a támogatás átérkezése sikertelen, a hónap második felében ismét megkíséreljük a megbízás teljesítését. Az adomány célba érésének az a feltétele, hogy az említett időszakok valamelyikében legyen elegendő pénz a regisztrált számlán. Köszönjük, ha erre figyelmet fordítasz! Mindenképpen felvesszük veled a kapcsolatot, ha több hónapig nem érkezik meg a támogatásod.

Szervezetünk különösen nagyra becsüli a rendszeres támogatóit, és kiemelt figyelmet fordít a velük való kapcsolattartásra. Adományozóinkat emailben havi rendszerességgel informáljuk eredményeinkről és hazai eseményeinkről, adományozással kapcsolatos kérdésekben pedig telefonos kapcsolattartói csapatunk ad teljes körű tájékoztatást. Kérjük, hogy a regisztrációkor mindenképpen járulj hozzá, hogy emailen és telefonon keresztül tarthassuk veled a kapcsolatot!

Az UNICEF nemzetközi programjairól itt olvashatsz bővebben:

https://unicef.hu/unicef-a-vilagban/

Legfrissebb híreinket itt találod: https://unicef.hu/igy-segitunk/hireink/

Az adományok eloszlását itt követheted nyomon hónapról hónapra:

https://open.unicef.org/

Nagy örömünkre Etikus Szervezetként vagyunk nyilvántartva, mert elfogadtuk az Etikai Kódexet, melynek fő sarokpontjai a hitelesség, törvényesség, átláthatóság és nyilvánosság:    http://www.atlathatosag.eu/#tagok

Ismerd meg munkatársainkat, akik minden gyermekhez eljuttatják a segítséget!

 

A mai nap rendkívül izgalmasan telt. Iskolatáskákat és tanszereket osztottunk szét egy UNICEF által támogatott iskolában, a kelet-afganisztáni Nargarhar-ban. Az itt élő gyermekek nagy része a háború elől menekült el. Valaha én is menekült gyermek voltam. Mindig ki kellett törölnöm a jegyzeteim a füzetemből, hogy ismét tudjak mibe írni. Ha a munkámra gondolok, büszkeség tölt el, és úgy érzem, ez ad igazi értelmet az életemnek.

Anita Haidary, oktatási szakértő Afganisztánban

A mai munkával töltött nap csodálatos volt a számomra, és még most is örömtől repes a szívem. Reggel a Yambio-i hadsereg 119 gyermekkatonát engedett szabadon az UNICEF közbenjárására, és éppen ma fejezték be az iskolát azok a gyermekek, akiket pontosan egy évvel ezelőtt engedtek el a fegyveres erők szervezetünknek köszönhetően.

Anna Hadjixiros, az UNICEF képviselője Dél-Szudánban

Az Észak-kelet Nigériában dúló fegyveres konfliktusok a gyermekeket érintik a legsúlyosabban, közülük is a lánygyermekeket, akik különösen védtelenek a támadásokkal szemben. A tanácsadás, lelki támogatás és az oktatási programok, amelyekben az UNICEF részesíti őket, reményt és lehetőségeket biztosítanak számukra egy jobb élethez. Engem pedig semmi nem tesz büszkébbé és boldogabbá annál a gondolatnál, hogy van számukra kiút.

Miatta Abdulai-Clark, UNICEF munkatárs Nigériában

Nagyon szeretem a munkámat. Büszke vagyok rá, hogy gyerekeken segíthetek. A menekülttáborban élő anyák nagyon pozitívan állnak az oltásokhoz, mert hisznek benne, hogy megvédi a gyermekeiket a betegségektől. Sokat számít az is, hogy az egészségügyi szakemberek is ezt a tudást terjesztik a családok körében.

Dr Almanti, gyermekorvos Jordániában

Hogyan segít az UNICEF Magyarországon?

Szervezetünk 44 éve dolgozik Magyarországon. A világ legnagyobb és leghosszabb ideje működő gyermekjogi szervezeteként mindig ott segítünk, ahol erre a legnagyobb szükség mutatkozik. Küzdünk a gyerekek jogainak érvényesüléséért, a hátrányos helyzetű gyerekek kiteljesedéséért, a gyermekbántalmazás -és a gyerekkereskedelem ellen, a gyerekek véleményének hangsúlyozásáért, valamint a gyerekek jóllétéért. Tudj meg többet:

2018 őszétől hazai rászoruló gyerekeknek indított új programot az UNICEF Magyarország. A program célja, hogy hátrányos helyzetű fiatalok kulturális- és sportélmények segítségével lelkileg megerősödjenek, és ellenállóbbá váljanak az élet kihívásaival szemben.

KILÁTÓ ÉLMÉNYPROGRAM

Az “Ébresztő-óra” az UNICEF Magyar Bizottság első országos iskolai programja, amelynek keretében az UNICEF által kiképzett előadók tartanak interaktív előadásokat 4-12. osztályos gyermekeknek. A foglalkozás témá​i​:​ ​gyermekjogok,​ ​gyermekek helyzete a világban​, gyermekekkel szembeni erőszak.

ÉBRESZTŐ-ÓRA

Az UNICEF Magyarország 2018 után 2019-ben is meghirdeti a “Rajtad áll a jövőd!” nevű programját, amellyel 14-24 éves magyarországi fiatalok számára teremt lehetőséget, hogy a saját jövőjüket aktívan alakíthassák.

RAJTAD ÁLL A JÖVŐD

Az UNICEF Magyarország 2018-tól kiemelten foglalkozik a gyermekkereskedelem problémájával és a veszélyeztetett magyar gyerekek védelmével. Kezdeményezésünk célja a gyermekkereskedelem megelőzése, a veszélyeztetett gyermekekkel, illetve az áldozatokkal kapcsolatba kerülő szakemberek célzott felkészítése és a szemléletformálás. Hiszünk abban, hogy a küzdelem fontos része a jogok tudatosítása is, gyermekkortól kezdve.

GYERMEKKERESKEDELEM ELLENI KÜZDELEM

A magyar társadalom 79 százaléka rendszeres internethasználó, a 10-18 éves gyerekek 88 százaléka rendelkezik profillal közösségi oldalakon. Az online zaklatás, csakúgy, mint a többi bántalmazási forma, rossz érzéseket kelt a gyerekekben, aláássa az önbizalmukat, az önértékelésüket, súlyos esetben meglévő barátaiktól is elszigeteli őket. Veszélyes jelenségről van szó, de fontos, hogy tudjuk: van megoldás. Az UNICEF a probléma megelőzésére és kezelésére is nagy hangsúlyt fektet: a gyerekeket és a szülőket is hasznos tanácsokkal segíti.

CYBERBULLYING - ONLINE ZAKLATÁS

Ha rendszeres adományozó leszel, minden hónapban jót teszel.

A kiszámítható és tervezhető erőforrásoknak köszönhetően ugyanis a lehető leggyorsabban az érintett helyszíneken lehetünk és elérhetünk minden veszélyben lévő gyermeket!

Neked talán egy apró lemondás, míg a gyermekeknek az életet jelentheti!

Nézd meg, hogyan hasznosul az adományod minden hónapban!

Állj Te is a gyerekek mellé és tegyél jót a világban!

Az új évtizedben már egyre több ember számára válik világossá: segítenünk kell azokon, akik nálunk nehezebb sorsa ítéltettek, rajtuk kívül álló okok miatt. A XXI. század eseményei bebizonyították, hogy globalizált világunkban már egyetlen krízis sincs túl távol tőlünk. Morális kötelességünk tehát cselekedni azokért, akik védtelenek és kiszolgáltatottak. Az UNICEF 190 országban és területen dolgozik azért, hogy minden gyermek számára biztosítottak legyenek a túléléshez és fejlődéshez szükséges körülmények. Nézd meg, hogyan vélekednek magyar hírességek a segítségnyújtás fontosságáról:

Segíts a kritikus helyzetben lévő gyerekeknek!

Havi rendszeres adományoddal életeket menthetsz.

RENDSZERES TÁMOGATÓ LESZEK