UNICEF Gyerekhang 2017

Globális kampány a gyerekek világnapján

A gyerekeknek joguk van arra, hogy az őket érintő kérdésekről információkhoz jussanak, hogy a számukra fontos kérdésekről véleményt nyilvánítsanak, hogy az őket érintő döntésekben részt vegyenek s nekünk, felnőtteknek kötelességünk, hogy meghalljuk ezeket a gyerekhangokat. A ma gyerekei lesznek a holnap felnőttjei, be kell vonnunk őket a döntési folyamatokba, velük együtt kell alakítanunk a jövőt. Össze kell fogni a gyerekeknek és a felnőtteknek, hogy többre legyünk képesek, s hogy egy méltányosabb és fenntarthatóbb világban élhessünk, ahol egyaránt jó felnőttnek és gyereknek lenni.

A Gyerekek Világnapja egy nap gyerekekkel gyerekekért, az egész világon, hogy megmentsük őket, harcoljunk a jogaikért és segítsünk nekik jövőt építeni.

Ez az UNICEF Gyerekhang.

Egy mókás nap komoly üzenettel, amikor a gyerekek átveszik a felnőttek szerepeit a médiában, üzleti életben, sportban, hogy felhívják a figyelmet a gyerekek jogainak fontosságára. Görgess lejjebb, és nézd meg, hogy hol 🙂 És az is kiderül, hogy november 20-án miért kék a Lánchíd? 😉

 

Akik hangot adtak a gyerekeknek

2017 novemberében számos magyar helyszínen átadták a terepet a gyerekeknek – a médiában, az államigazgatásban, országos intézményeknél, színházakban, nagykövetségeken, nagyvállalatoknál és a sport területén is.

 

World Children’s Day – Globális UNICEF kampány a Gyermekek Világnapján

A programban részt vettek többek között David Beckham, Katy Perry, Millie Bobby Brown, Hugh Jackman, továbbá államelnökök, miniszterelnökök, világszervezetek vezetői.

Csatlakozz hozzánk!

A kampányban részt vehetnek iskolák, ahol a gyerekek november 20-án különböző aktivitásokkal mutathatják meg a hangjukat. A Mozdulj a gyerekekért kampányunkba a sportolni vágyókat várjuk.

Pályázat

November 20-a 1989 óta a gyermekek jogainak világnapja. Ebből az alkalomból az UNICEF Magyarország alkotópályázatot hirdetett 7-18 éves gyermekek számára. A pályázók két téma közül választhattak: „A világ, amelyben élünk”, illetve „Felnőttként ilyen világban szeretnék élni…”

Pályázatunkra megszámlálhatatlanul sok csodálatos alkotás érkezett, amelyek közül nem volt könnyű a választás. Nyerteseket 3 kategóriában hirdettünk, 7-10 éves, 11-14 éves és 15-18 éves korosztályban. Köszönjük minden pályázónak az áldozatos munkáját,  és minden a gyerekeket a pályázaton segítő iskolai és szociális intézményben dolgozó munkatársnak.

Szeretnénk köszönetet mondani a pályázatok elbírálásában segítő szakmai zsűrinek is! A fotók kiválasztásában Korniss Péter, a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth-díjas és Pulitzer-emlékdíjas fotográfus segített nekünk. A videók között Miki357, kliprendező hozta meg a végső döntést. Miki357 olyan napjainkban ismert előadókkal dolgozik együtt, mint a Wellhello vagy Péterfy Bori. A rajzpályázatokat Labancz István, a Magyar Képzőművészeti Egyetem tanára bírálta. Az esszék és versek közül pedig Závada Péter, költő választotta ki a legjobbakat.

Médiamegjelenések

Letölthető kiadvány a 2017-es Gyerekhangról

Segíts a kritikus helyzetben lévő gyerekeknek!

Havi rendszeres adományoddal életeket menthetsz.

Segítek