Gyermekek Világnapja 2021

November 20. a gyermekek világnapja

Ebből az alkalomból az UNICEF Magyarország minden évben különleges kezdeményezésekkel hívja fel a figyelmet a gyermekjogok fontosságára, hiszen 1989-ben ezen a napon írták alá a Gyermekjogi Egyezményt. A világon a legszélesebb körben elfogadott emberi jogi dokumentumról van szó, amely 196 országban garantálja, hogy minden gyermeket ugyanolyan alapjogok illessenek meg. 2021-ben is kék fényfestést kapott számos ikonikus épület az egész földkerekségen, a kék szín visszaköszönt különleges közösségi média aktivitásunkban is, melynek fókuszába a gyermekek és fiatalok mentális egészségét helyeztük, ezáltal is közvetítve a világnapon indított Nézz szembe a problémával! kampányunk üzenetét: csak akkor tudunk segíteni a lelki nehézségekkel küzdő fiataloknak, ha a probléma nem tabu, segítséget kérni pedig nem szégyen. November 20-án szakértőink arról beszélgettek, mennyire viselte meg lelkileg a fiatal korosztályt a pandémia, és mit tehetünk, hogy ne egy elveszett nemzedék nőjön fel. A témában megszólalt a világhírű orvos, dr. Máté Gábor is.

Nézz szembe a problémával!

Egyetlen fiatal se cipelje tovább egyedül a mentális betegségek terhét! A gyermekek világnapján arra kértünk mindenkit, ossza meg az UNICEF Magyarország üzenetét, nézzünk szembe együtt a problémával!

Tudtad, hogy 7 serdülőből 1 mentális betegségben szenved a világon? Az UNICEF kutatási eredményeire alapozva 2021 novemberében Nézz szembe a problémával! címmel kampányt indítottunk, hogy hangsúlyozzuk: csak akkor tudunk segíteni a lelki nehézségekkel küzdő fiataloknak, ha a probléma nem tabu, segítséget kérni pedig nem szégyen. Felhívtuk a figyelmet arra is, hogy szükség van az ellátórendszer kapacitásának növelésére, illetve arra, mennyire fontos, hogy mindannyian figyeljünk a gyerekekre, vegyük észre és vegyük komolyan a lelkiállapotukban beálló változásokat. Programjainkkal nemcsak a fiatalok, hanem a szülők és a gyermekekkel foglalkozó szakemberek mentális egészségéért is dolgozunk.

Köszönjük mindenkinek, aki csatlakozott kampányunkhoz!

 Megnézem a résztvevőket

A gyerekek lelki egészségéről – tabuk nélkül

Generációs traumává válhat-e a COVID-19 járvány? Miért van az, hogy egyes családokat traumatizál, míg másoknak lehetőséget ad a mélyebb kötődésre? Hogyan tudjuk feldolgozni ezt az időszakot családi, iskolai, társadalmi szinten? November 20-án többek között ezekről kérdezte a világhírű, magyar származású, kanadai orvost Mészáros Antónia, az UNICEF Magyarország ügyvezető igazgatója. A beszélgetést egy szakértői kerekasztal követte, ahol tovább boncolgattuk a témát.

2021-ben az UNICEF és a Gallup több mint 21 ezer gyermek és felnőtt bevonásával készített kutatást, hogy megtudjuk, milyen ma gyereknek lenni és mennyiben látják a fiatalok másképp a világot, mint az idősebb generáció. A Changing Childhood Project (Változó Gyermekkor Projekt) legfontosabb megállapításai közé tartozik, hogy:

  • A mai fiatalok derűlátóbbak a szüleiknél, ugyanakkor hatékonyabb válságkezelést várnak a döntéshozóktól.
  • A fiatalok túlnyomó többsége szerint az egészségügy, az oktatás és a fizikai biztonság javulása miatt jobb most gyereknek lenni, mint régen, a szüleik idejében.
  • A fiatal generációban gyakori a depresszió és a szorongás, erősen nyugtalanítja ezt a korosztályt az éghajlatváltozás és annak elégtelen kezelése, és szkeptikusak a közösségi média információival szemben is.

Többet szeretnék tudni a kutatás eredményeiről

Kékbe borult a világ

Az UNICEF színe a kék, így a gyermekjogokra emlékeztetve az elmúlt négy évben kékbe borult a világ a sydney-i Operaháztól, az isztambuli Boszporusz-hídon át a New Yorki Empire State Buildingig. Kéken világítottak a legkülönbözőbb épületek a Közel- és Távol-Keleten, Észak- és Dél-Amerikában, valamint Európa legtöbb országában, így hazánkban is. A díszkivilágítással 2021-ben Magyarországon arra is szerettük volna felhívni a figyelmet, hogy a járványhelyzet kapcsán különösen fontos törődnünk a gyerekek és a fiatalok mentális egészségével.

Budapesten 2021. november 20-án az E.ON Hungária Csoport támogatásával az UNICEF kék színében tündökölt a Szabadság-szobor. Díszkivilágítást kapott még a Puskás Ferenc Aréna és a Budapest Duna Aréna, a Művészetek Palotája, a Magyar Művészeti Akadémia kutatóintézete, a Fővárosi Állat- és Növénykert Biodómja és főkapuja, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem és a Corvinus Egyetem egy-egy épülete, a Hard Rock Café, a Haris Park, a 110 éves Margitszigeti Víztorony, az Akvárium Klub és a Hotel Clark Budapest.

Kaposváron a Csiky Gergely Színház és az Aréna, Miskolcon az Avasi Kilátó, Egerben a Polgármesteri hivatal épülete, Szegeden az Art Hotel Szeged, Székesfehérváron a MOL Aréna Sóstó,  Tatabányán a Turul Szobor, Tatán a Fellner Jakab kilátó, Biatorbágyon a Tópark Iroda- és Lakópark, Pécsett a TV-torony világít kéken a Gyermekek Világnapján. Gyula, Orosháza, Győr, Szolnok, Hatvan, Szentes, Ózd, Jászboldogháza és Szentendre települések is a gyermekjogok fontosságára hívják fel a figyelmet azzal, hogy díszkivilágítással csatlakoztak az UNICEF kampányához.

Korábbi kampányaink

Az UNICEF minden évben különleges kezdeményezésekkel emlékezik meg a gyermekek világnapjáról, egyben a Gyermekjogi Egyezmény aláírásának évforudlójáról. Több éves hagyományra tekint vissza Gyerekhang kampányunk, melynek üzenete: halljuk meg és erősítsük fel a gyerekek hangját, figyeljünk a véleményükre és avassuk be őket az életüket érintő fontos döntésekbe – az ünnepnapon és a hétköznapokban egyaránt. Afganisztántól Zambiáig, így Magyarországon is gyerekek vették át az irányítást november 20-án a közélet, a média, az üzleti világ, a kultúra és a szórakoztatóipar számos területén, és kinyíltak számukra olyan ajtók, amelyeken normális esetben csak kiválasztott felnőttek léphetnek át.

Ilyen volt az UNICEF Magyarország Gyerekhang kampánya az előző években

2020: online kampány a gyermekbántalmazás ellen

A járványügyi intézkedések következtében a gyermekek biztonsága érdekében tavaly nem rendeztünk “hatalomátvételeket”. Az UNICEF ebben az évben nemzetközi rajzpályázatot hirdetett, hogy megtudja, hogyan képzelik el a jövőt a gyerekek, a változásokkal és megpróbáltatásokkal teli időszakról pedig online interjúkban kérdeztük őket. 2020-ban a gyerekek biztonsághoz való joga különösen törékeny volt: az UNICEF felmérése szerint évi egymilliárd gyereket ér bántalmazás a világon, a pandémia alatt pedig egyes előrejelzések szerint akár 30 százalékkal is növekedhetett a gyermekbántalmazási esetek száma. Magyarországon Ismerd fel, és tegyél ellene címmel gyermekbántalmazás elleni kampányt indítottunk, hogy felhívjuk a figyelmet: a gyermekek védelme a társadalom közös felelőssége.

 Többet szeretnék tudni a kampányról

Segíts a kritikus helyzetben lévő gyerekeknek!

Havi rendszeres adományoddal életeket menthetsz.

Segítek