Magyar Női Érdekérvényesítő Szövetség

A Magyar Női Érdekérvényesítő Szövetség (Női Érdek)

A Női Érdeket 2003-ban alakították magyar nőjogi szervezetek. Az ernyőszervezet célja, hogy emberjogi megközelítéssel küzdjön a nemek egyenlőségéért. 2004 óta szervezetünk tagja az Európai Női Lobbinak (EWL), a legnagyobb európai női ernyőszervezetnek. A Női Érdek jelentős tapasztalattal rendelkezik a nemek egyenlőségéért folytatott munkában és a női jogok témájában, huszonkét tagszervezete között van többek között vidéki és roma női civil szervezet, anyákkal, nők elleni erőszakkal, üzletasszonyokkal, fogyatékossággal élő és tudósnőkkel is foglalkozó alapítvány és egyesület is. A Női Érdek rendszeresen részt vesz az ENSZ CEDAW Bizottsága részére árnyékjelentést, és 2014-ben részt vett az ENSZ CRC árnyékjelentésének megírásában is. Speciális szakerületünk a nők részvétele a politikai döntéshozatalban, a fiatal nők, a szexuális kizsákmányolás céljából emberkereskedelem áldozatává vált gyermeklányok és nők, a közpolitikai gender elemzés, gender mainstreaming, a nemi alapú költségvetés elemzés és a nőjogi témák interszekcionális elemzése. Proaktívan együttműködünk a médiával, megalapítottuk a Hüpatia genderérzékeny Média Díjat, összeállítotttuk a Nőtlen évek ára című könyvet, mely a magyar nőpolitka gender szemléletű elemzését tartalmazza a rendszerváltástól napjainkig, s teljes gender közpolitikai stratégiát dolgoztunk ki. 2013-ban a Női Érdek szervezte meg az első magyar Nőkongresszust.

 

Hungarian Women’s Lobby

 

The Hungarian Women’s Lobby (HWL) was founded in 2003 by Hungarian non-governmental women’s rights organizations as an umbrella organization with the aim to advocate for gender equality based on a human rights approach. Since 2004, HWL has been the Hungarian member of the European Women’s Lobby, the largest umbrella organisation of women NGO-s in Europe. HWL has a strong record on promoting gender equality and women’s human rights, currently it has 22 member organisations, including women NGO-s in the countryside, Roma women organisations, foundations working on mothers, on violence against women, on business women, handicapped women and women in science, among others. HWL regulary writes shadow reports to UN CEDAW committee and contributed to the CRC shadow reporting in 2014. Our special topics include women in political decision making, young women, women and girls trafficked for sexual exploitation, gender policy analysis, gender mainstreaming, gender budgeting and the intersectional analysis of women’s rights. We proactively work with the media, founded the Hüpatia gender-friendly media prize, and edited the most comprehensive volume on gender policy analysis, The Price of Womenless Years. HWL also published  a full gender policy strategy, and organised the first Women’s Congress in Hungary in 2013.

http://noierdek.hu/2/