Célkeresztben az oktatás: hat gyermek története

Az erőszak gyermekek százezreit fosztja meg a tanulás lehetőségétől világszerte

Törött ablakok. Mennyezet törmelékek a padlón. Lövésnyomok a falakon. Ez nem gyereknek való hely. Pedig annak kellene lennie, mivel ez egy osztályterem. Legalábbis, ami még megmaradt belőle.

Világszerte továbbra is szüntelenül folyik a gyermekekkel szembeni erőszak. A hadban álló felek pedig rendre megszegik a háború egyik alapszabályát: a gyermekek védelmét. A konfliktus sújtotta országokban a fiatalkorúak számos területen közvetlen veszélynek vannak kitéve: a harcokban élőpajzsként használják őket, megölik őket, csonkítás áldozatai lesznek, sokakat gyerekkatonaságra kényszerítenek. Ezen szörnyűségek közepette teljesen elvész annak a lehetősége, hogy biztonságos helyen tanulhassanak és gondtalanul játszhassanak a barátaikkal. Segítségnyújtás nélkül ezeket a gyermekeket jövőjüktől is megfosztják.

„Nem szeretem a harcokat, mert tönkretették az iskolánkat” - meséli Ehsanullah, egy afgán kisfiú. A fiú kilenc testvér egyike, de közülük most csupán ő jár iskolába. A helyi oktatási intézményt 2007-ben támadás érte, és termei nagyrészt ma is használhatatlanok. A valaha 1300 diákot befogadó iskolának ma csupán 400 diákja van.

Ehsanullah az afganisztáni Zheray nevű faluban él. A faluba vezető út szőlőtőkékkel és gránátalma kertekkel tarkított zöld tájak mentén vezet. Ehsanullah élete az elmúlt néhány évben viszonylag nyugodt volt, de 2007-ben a helyi iskola teljesen megsemmisült a bombázások miatt. A fiú családjával a közeli Arghandabba menekült, ahol Ehsanullah végre iskolába járhat. „Az első év nagyon jó volt. Az iskolánknak végre rendes épülete volt”- meséli a fiú.

 

Kayenat családjával két évvel ezelőtt a heves hacok elől menekült a kelet-afganisztáni Shinwar tartományba, ahol nem volt lehetősége tanulni. „A lányoknak nem engedték, hogy iskolába járjanak”- meséli Kayenat. Annak ellenére, hogy a helyzet egyre reménytelenebbé vált, a kislány bízott benne, hogy egy nap újra iskolapadba ülhet. Mióta az UNICEF által létrehozott átmeneti sátoriskolába jár, Kayenat sokkal bizakodóbb a jövőjét illetően.

Afganisztánban az oktatáshoz való hozzáférés sokat fejlődött, de a lányok és a fogyatékossággal élő gyerekek továbbra is kiszolgáltatott helyzetben vannak,  mivel a fegyveres csoportok ellenzik iskoláztatásukat. Az ellenszegülők azt kockáztatják, hogy elrabolják, vagy akár megölik őket és családtagjaikat. Szembesülve a lehetetlen választással, Kayenat édesapja úgy döntött, hogy a tartományi központba, Jalalabadba menekülnek. Mióta az UNICEF által létrehozott átmeneti iskolába jár, Kayenat sokkal bizakodóbb a jövőjét illetően. A matematika és pastu nyelv órákon a legügyesebb. A kislány felnőttként olyan munkát szeretne, amely biztosítja számára, hogy testvéreit is támogatni tudja.

A konfliktuszónában és az annak közelében élő gyermekek számára mindennapos fenyegetést jelent, hogy az iskolába vagy a hazafelé vezető úton lövés érheti őket. Diana-t ez azonban ez sem tántorítja el attól, hogy folytassa a tanulást, és jövőjéről terveket szőjön. „Óvónő akarok lenni. Szeretek vigyázni a gyerekekre, és jól kijövök velük.” – mondja Diana Kelet-Ukrajnából.

Diana a kelet-ukrajnai Doneck körzetben él, és otthona annak a határvonalnak a közelében található, amely elválasztja az ukrán kormányerők által ellenőrzött területeket a nem hivatalos, fegyveres csoportok irányítása alatt álló országrésztől. Ezen a területen a leghevesebbek a harcok. Ahhoz, hogy a lány eljusson az iskolába vagy a helyi boltba, ellenőrző ponton kell áthaladnia. A falu többi gyereke nem látogathatja meg őt otthonában, mert szüleik veszélyesnek tartják az oda vezető utat. Diana gyakran kimerült. Amióta az iskoláját Horlivkában bombatalálat érte, minden reggel 5:30-kor kel, hogy eljusson az új iskolájába, amely két órányi autóútra található az otthonától.

 

„Szénbányász szeretnék lenni”- meséli a kelet-ukrajnai Novotoshkivske városában élő Yura, akinek édesapja hamarosan egy közeli bányában kezd dolgozni. A kisfiú az angol nyelv és az informatika órákat élvezi leginkább. Szeret a parkban játszani és gesztenyét gyűjteni.

A Kelet-Ukrajnában élő Yura iskoláját négy éve bombatalálat és tanklövedék érte, emiatt az épület teljesen megsemmisült. „Nemcsak az iskolát, hanem az egész várost bombázták” – emlékszik vissza Yura nővére, Masha. „Féltem. A bombázás olyan hangos volt, hogy utána egy ideig nem hallottam semmit.” A kislánylány fülei több órára bedugultak. Masha azt meséli, hogy a legkisebb testvére mindig sír, ha hangos zajt hall. Ilyenkor cukorkát ad neki, és megnyugtatja, hogy nem kell aggódni, mert „ezek csak felnőttek, akik játszanak.”

 

Bintu az északkelet-nigériai Banki városában él. A település infrastruktúráját a fegyveres harcok jelentősen megrongálták. A kislány emlékszik arra a négy évvel ezelőtti napra, amikor élete hirtelen megváltozott. „Délelőtt az iskolában voltam, majd hazamentem. Ezután megjelentek a felkelők, és menekülni kezdtünk. Mindenki menekült.(..) Az iskolánkat felgyújtották. Nagyon szomorú voltam, és azt éreztem, hogy már soha többé nem tudom megvalósítani az álmaimat."

Bintu a menekülést követő két évet Kamerunban töltötte a nagybátyjánál, de ott nem tudott iskolába járni. „Nagyon nehéz volt az életem, és nagyon hiányoztak a barátaim” – meséli a kislány. Egy éve azonban Bintu új esélyt kapott. Hazatért Kamerunból, és beiratkozott az újjáépített iskolába Bankiban. „Annyira boldog vagyok, hogy újra iskolába járhatok. Tanulhatok, és minden nap új dolgokat tudhatok meg.”

 

Hawának az észak-kelet nigériai Gwozából kellett elmenekülnie, amikor 2014-ben fegyveresek foglalták el a Mandara-hegy lábánál fekvő városkát. „A felkelők elpusztítottak mindent az iskolában. Úgy éreztem, hogy nekem már nincs jövőm”- meséli Hawa.

Hawa élete teljesen felfordult az elmúlt egy évben: elveszítette az édesapját, az iskoláját, és egy időre a reményt is.  Nemrég tért vissza szülővárosába, ahonnan az erőszak elől menekült el családjával. Ugyan továbbra is bizonytalan a városba visszatért gyerekek élete, de a helyi iskolát sikerült rehabilitálni, és az épület újra a gyerekek hangjától zajos. Hawa sokat segít a húgának és négy öccsének a házi feladatokban. „Ha én tanulok, akkor a kisebbek is így tesznek a közösségünkben.” A fiatal lány tanárnő szeretne lenni, hogy más gyerekeknek is biztosítani tudja a tanulás lehetőségét, amely neki is megadatott. „A tanáraim miatt lelkesedem a tanításért. Emellett, ha én nem jövök ide tanítani, akkor ki fog?” – meséli Hawa.

Segíts a kritikus helyzetben lévő gyerekeknek!

Havi rendszeres adományoddal életeket menthetsz.

Segítek